Óriásalka
 | ||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Óriásalka (George Edward Lodge képe) | ||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||
| Kihalt Kihalás ideje: 1844        iucn3.1 | ||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||
| Pinguinus impennis (Linnaeus, 1758) | ||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||
 | ||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Óriásalka témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Óriásalka témájú médiaállományokat és Óriásalka témájú kategóriát. |
Az óriásalka (Pinguinus impennis, vagy korábbi nevén Alca impennis) kihalt madár, a Pinguinus nem egyetlen ismert faja. Nagytestű, röpképtelen faj az alkafélék (Alcidae) családjában.
A 14. századig költött az Atlanti-óceán északi medencéjében, a Kanada, Grönland, Izland, Írország és Skócia partjai közelében lévő kis szigeteken és sziklazátonyokon.
Megjelenése
A legnagyobb alkafaj volt, magassága mintegy 75 cm, tömege 5 kg körül lehetett. Tollazata és csőre fekete-fehér, lábai fekete színűek voltak.
Életmódja
Kiválóan úszott, a víz alatt szárnyaival evezett, főként tengeri halakkal táplálkozott. A szárazföldön nehézkesen mozgott. Évente egyetlen, nagyméretű (110–140 x 70–84 mm) tojást rakott, ezt a kopár földön költötte ki, a fiókák júniusban keltek.
Kihalása
Skandináviában és Északkelet-Amerikában a késői kőkorszakban már vadászták (Greenway 1967), Labradorban az i. e. 5. századtól (Jordan & Olson 1982) vannak erre utaló nyomok. A húsáért, tojásaiért és a pehelytollaiért zajló intenzív vadászata a 8. századtól kimutatható. Mikor végül a kihalás közelébe sodródott, már a madárgyűjtemények megbecsült és értékes ritkaságaként is vadászták. A Brit-szigeteken a skóciai Saint Kilda-szigetcsoport szirtjein ölték meg az utolsó példányt 1840-ben, állítólag azért, mert boszorkánynak nézték.
Az utolsó populáció Izland partjai mellett, a madárról izlandi nyelven elnevezett Geirfuglasker nevű vulkanikus szirten költött, amely az ember számára megközelíthetetlen volt. Azonban 1830-ban a szirt egy vulkánkitöréssel kapcsolatban a tengerbe süllyedt. Ekkor a madarak a közeli Eldey szigetre költöztek, de itt az emberek néhány év alatt kiirtották őket. Az utolsó költőpárt 1844. július 3-án látták, de kóborló példányok állítólag még 1852-ben is előfordultak (BirdLife International 2004).
A világ múzeumai ma kb. 75 tojást, 24 teljes csontvázat, és 81 kitömött példányt őriznek a fajból.
Rendszertan
A „pingvin” szó számos nyugat-európai (pl. a baszk) nyelvben eredetileg erre a madárra vonatkozott. Az óriásalka a mai értelemben vett pingvinekkel azonban nem áll közelebbi rokonságban. A röpképesség elvesztése, a szárnnyal evezés, és a viszonylag felegyenesedett testtartás párhuzamosan, egymástól függetlenül – konvergens evolúció révén – kialakult hasonlóság köztük.
Galéria
-
Óriásalkatojás az Ipswich Múzeumban, Suffolkban -
Óriásalka, Walter Rothschild Zoológiai Múzeum, Tring, Anglia -
Kitömött példány, Londoni Természettudományi Múzeum -
Óriásalka csontjai a Reykjavík 871±2 múzeumban
Irodalom
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. február 8.)
- Csodálatos állatvilág, (Wildlife Fact-File). Budapest: Mester Kiadó (2000). ISBN 963-86092-0-6
- Brodkorb P 1960. Great Auk and Common Murre from a Florida Midden. Auk, 77, 342-343.
- Fuller E 1999. The Great Auk. Abrams, New York.
- Greenway JC 1967. Great Auk. In: Extinct and Vanishing Birds of the World, 2nd edition: 271-291. Dover, New York.
- Haswell-Smith H 1996. The Scottish Islands
- Jordan RH, Storrs LO 1982. First Record of the Great Auk (Pinguinus impennis) from Labrador. Auk, 99, 167-168.
- Livezey BC 1988. Morphometrics of flightlessness in the Alcidae. Auk, 105, 681–698.
- Luther D 1996. Riesenalk. In: Die ausgestorbenen Vögel der Welt 4th edition (Die neue Brehm-Bücherei 424, 78-84. Westarp-Wissenschaften, Magdeburg; Spektrum, Heidelberg.
- Morris RFO 1864. A History of British Birds 6. Groombridge and Sons, Paternoster Way, London.
- Truls M, Ulfur A, Einar A 2002. Mitochondrial DNA Sequence Evolution and Phylogeny of the Atlantic Alcidae, Including the Extinct Great Auk (Pinguinus impennis). Molecular Biology and Evolution, 19, 1434–1439.
- Storrs LO, Swift CC, Mokhiber C 1979. An Attempt to Determine the Prey of the Great Auk (Pinguinus impennis). Auk, 96, 790-792.
- Tuck JA 1976. Ancient peoples of Port au Choix: The Excavation of an Archaic Indian Cemetery in Newfoundland. Newfoundland Social and Economic Studies, 17,.
- Weigel HP 1958. Great Auk Remains from a Florida Shell Midden. Auk, 75, 215–216.
További információk
- A fine example of a Great Auk's egg at Norwich Museum
- Auk Egg Auction[halott link] Time (magazin), 1934. november 26.
- Great Auk: Audubon fact sheet
Madárportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
