Ca' Rezzonico

Ca' Rezzonico
Település	Velence
Építési stílus	barokk
Építész(ek)	Baldassare Longhena
Hasznosítása
Felhasználási terület	palota szépművészeti múzeum kúria
Tulajdonos	Lionello de Minerbi
Elhelyezkedése
Ca' Rezzonico Pozíció Velence (Olaszország) térképén
é. sz. 45° 26′ 00″, k. h. 12° 19′ 37″45.433425, 12.32681666666745.433425°N 12.326817°EKoordináták: é. sz. 45° 26′ 00″, k. h. 12° 19′ 37″45.433425, 12.32681666666745.433425°N 12.326817°E
Ca' Rezzonico weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Ca' Rezzonico témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A Ca' Rezzonico Velence egyik leghíresebb palotája, a Dorsoduro kerületben, amely a Palazzo Contarini Michiel és a Palazzo Bernardo Nani között a Canal Grandéra néz, nem messze a Palazzo Foscaritól

Története

Baldassare Longhena tervezte 1649-től kezdve, a nemesi Bon család megbízásából. Az építkezés csak 1667-ben a már meglévő épületek lebontásával indult.^[1] A megrendelők anyagi nehézségei és Longhena 1682-ben bekövetkezett halála miatt az építkezést félbehagyták.^[1] Csak a Canal Grande felőli nemesi homlokzat maradt meg és egy fagerendákkal fedett emelet.

Időközben egy család, a Comói-tó melletti Rezzonico faluból, a Della Torre-Rezzonicóból Velencében telepedett le, és 1687-ben felvételt nyert a patríciátusba. Egy Rezzonico, Giambattista volt, aki 1751-ben vásárolta meg az épületet. A munkálatok elvégzésével Giorgio Massarit bízta meg, aki 1752-ben fejezte be a második emeletet, és 1758-ban sikerült befejeznie az építkezést, 1756-ban pedig az épület hátulján végzett némi kiegészítő és szépítési munkákat: megépült pompás lépcsőháza, elkészült a vízilépcső, a monumentális átrium, az impozáns bálterem (a padlás felszámolásával) és a Canal Grandéra néző homlokzatának díszítése.^[1]

Összességében Massari nem avatkozott be az eredeti tervbe, amelyet ezért nem változtattak meg, ellentétben azzal, amit Antonio Gaspari tett a Ca' Pesarónál, egy másik longhenai projektnél, amely a tervező halála után befejezetlen maradt.^[1] Az egyetlen lényeges változtatást az új építész a bálteremben végezte, amelynek méretét megnövelte. A festményeket Giambattista Crosato, Pietro Visconti, Giambattista Tiepolo, a fiatal Jacopo Guarana és Gaspare Diziani készítette.

A palota mindössze két évvel azelőtt készült el, hogy Giambattista fivérét, Carlo Rezzonicót pápává választották, XIII. Kelemen néven. A család 1810-ben kihalt. 1847 őszétől 1848-ig Károly Mária Izidor spanyol infáns lakóhelye volt, az osztrák kormány védelme alatt.^[2]

A Ca' Rezzonico ezután különféle hanyatlásokon esett át, amelyek során megfosztották a berendezésétől. 1888-ban 250 000 líráért vásárolta meg Robert Barrett Browning, az angol írók, Robert Browning és Elizabeth Barrett Browning fia, aki a felesége, az amerikai Fannie Coddington anyagi támogatásával helyreállította. Apja, Robert, aki a vásárlást finanszírozta, ott, a félemeleti lakásban halt meg 1889. december 12-én.

1906-ban Robert Barrett Browning, figyelmen kívül hagyva II. Vilmos német császár ajánlatát, eladta a palotát Lionello Hierschel de Minerbi grófnak és képviselőnek, aki 1935-ben Velence városának adta át.^[1]

1936 óta a Museo del Settecento Veneziano székhelye, a korabeli bútorokkal és tárgyakkal berendezett szobák rekonstrukciója mellett Canaletto, Francesco Guardi, Pietro Longhi, Tintoretto, meg a Tiepolók műveinek és számos fontos képi alkotásnak ad otthont, valamint Giovanni Maria Morlaiter terrakotta vázlatainak. A 21. század első évtizedében az Egidio Martini Művészeti Galéria és a Mestrovich Gyűjtemény is a Ca' Rezzonico épületébe költözött.

Felépítése

Számos velencei művészetkedvelő, mindenekelőtt John Ruskin bírálta a homlokzatot mérete és monumentalitása miatt. Három fontos vízszintes sávra tagolódik: a földszintre, amelyet kőris díszítés és egy háromosztatú, architrávú víziportál gazdagít, valamint két főszint, amelyeket oszlopok és kerek, zárókőfejű ablakok jellemeznek. Minden emelet összekapcsolt oszlopokkal végződik. A magasföldszinti tetőteret a homlokzat tagolt kialakításában megbúvó, ovális egyvilágítós ablakok jellemzik.^[1]

Az épület alaprajza rendkívül összetett: egy nagy bálteremmel rendelkezik, amely két szint magasságú, s a földszinttel egy fenséges műemléklépcső köti össze. Ettől a rendkívüli kivételtől eltekintve a Palazzo hagyományos terv szerint épül fel: a központban egy nagy portegó található, amely a Canal Grandéra és a központi udvarra néz; mindkét oldalon kisebb szobák vannak.^[3]

• 
  A homlokzat a felújítás előtt
• 
  A monu-mentális lépcsőház
• 
  A belső udvar
• 
  A Rezzonico család szökőkútja és címere
• 
  A kert

A velencei Settecento múzeuma

Az épületet restaurálás után adták át a nagyközönségnek 1936. április 25-én. Az installáció kurátorai Nino Barbantini és Giulio Lorenzetti voltak, akik természetes módon akarták elrendezni az alkotásokat, szinte úgy, mintha a berendezés részei lennének. Ott összpontosultak a Velencei Polgári Múzeumok tizennyolcadik századi alkotásai. Ezekhez járultak még a polgári tulajdonú épületekből származó darabok és a régiségpiacon erre az alkalomra vásárolt alkotások.^[4]

• 
  Muránói üvegcsillár
• 
  Antonio Corradini, fátyolos hölgy
• 
  Marianna Carlevaris, Gerolamo Maria Balbi
• 
  Canaletto, A Canal Grande a Palazzo Balbitól a Rialtóig, kb. 1722

Jegyzetek

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Ca′ Rezzonico című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Bibliográfia

• I Palazzi di Venezia. Róma: Newton & Compton. ISBN 978-88-541-0820-2 

További információk

• Ca' Rezzonico – hivatalos honlap
• Alessia Rosada e Carlos Travaini: Ca' Rezzonico, a canalgrandevenezia.it-en