Czintos József

Czintos József
Életrajzi adatok
Születési névCzintos József
Született1946. május 30.
Marosvásárhely, Románia
Elhunyt2023. november (77 évesen)[1][2]
HázastársaEnyedi Annamária (1968–2023)
Pályafutása
IskoláiMarosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Aktív évek1965–2023
Díjai
Jászai Mari-díj2001
További díjak

Czintos József IMDb-adatlapja
PORT.hu-adatlap
Sablon • Wikidata • Segítség

Czintos József (Marosvásárhely, 1946. május 30. – 2023. november 17. vagy előtte) Jászai Mari-díjas erdélyi magyar színész, a Harag György Társulat örökös tagja.

Életpálya

Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában, Marosvásárhelyen végezte. Az elemit a Bolyai Farkas Líceumban kezdte, majd a Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában folytatta, hegedű szakon. Ugyanitt végezte középiskolai tanulmányait is, bőgő szakon. 1965-ben vették fel a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet színész szakára, ahol 1969-ben szerzett diplomát. 1969–2001 között a Szatmárnémeti Északi Színház magyar tagozatának tagja, 2001-től a Bárka Színház gyakori vendége, egy évig a társulat tagja. Munkaviszonya ezalatt sem szűnt meg a szatmári Harag György Társulattal, fizetés nélküli szabadságott vett ki.[3]

Hazatelepülése után újra aktív színésze, 2006 és 2009 között pedig művészeti igazgatója is volt a társulatnak. Az 1990-es évek végén, Parászka Miklós kettős igazgatása alatt maga is részese a Csíki Játékszín megalapításának, a két intézmény útjainak 2002-es elválásakor azonban Szatmárnémetiben maradt. 2009-ben, negyvenhárom év munkaviszony után megy nyugdíjba, 2011-ben a Harag György Társulat örökös tagjává avatják. 2013-tól újra szerepeket vállal a Harag György Társulatnál és a Csíki Játékszín társulatánál is játszik.

Pályája során több mint száz szerep, számos filmszerep megformálásával és több rendezéssel írta bele magát az erdélyi magyar színháztörténetbe. Munkásságát különböző szakmai és civil szervezetek számos díjjal és elismeréssel jutalmazták. Egyike Erdély legismertebb és máig legfoglalkoztatottabb színészeinek. Nős, egy fia és egy unokája van.

Főiskolai szerepe

  • Val (Williams: Orpheusz alászáll)

Színházi szerepei

  • Lovinescu: Megkésett tavasz....II. katona
  • Kocsis István: A nagy játékos....III. bíró
  • Michel: Nemcsak a húszéveseké a világ....Fredo
  • Rozov: Véndiákok....Nyikolaj
  • Szakonyi Károly: Életem, Zsóka....Pincér
  • Jókai Mór: Az aranyember....Sajkás tiszt
  • Kányádi Sándor: Ünnepek háza....Hosszúkás
  • Rebreanu: Angyal és boríték....Toman
  • Pirandello: IV.Henrik....Landolfo
  • Mikszáth Kálmán: Különös házasság....Vidonka
  • Katajev: A kör négyszögesítése....Sztyopa; Kosztya
  • Stoenescu: Az utolsó vagány halála....Fony
  • Băieșu: Lábtörlő....Feri
  • Kocsis István: Megszámláltatott fák....Böss őrmester
  • Illés Endre: Aki szeretni gyáva....A szigorú fiú
  • Schönthan: A Szabin nők elrablása....Korpássy
  • Kruczkowski: A kormányzó halála....II. Úr; IV. Vendég
  • Iacoban: Találkozás a motelben....A pincér
  • Karácsony Benő: Rút kiskacsa....Titkár
  • Sebastian: A sziget....Titkosügynök
  • Platón: Szókratész védőbeszéde....I. bíró; Szolga
  • Naghiu: Egyetlen estén....Gépkocsivezető
  • Plautus: A hetvenkedő katona....Pyrgopolinices
  • Kocsis István: Magellán....II. férfi
  • Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig....Rendőrtiszt
  • Munteanu: Az aranydukát....Házmester
  • Kocsis István: Tárlat az utcán....Paul Gauguin
  • Hacks: Columbus, avagy a hajó jegyében....A granadai követ; Martin Alonso Pinzon
  • Hecht-McArthur: A nap szenzációja....Diamond Lovey
  • De Herz: Jó reggelt szerelem....Victor Marosin
  • Molnár Ferenc: Egy, kettő, három....Antal
  • Everac: Vesekő....Hărăbaie
  • Soltész József: Hat szem a kulcslyukon....Tibor
  • Mrożek: Tangó....Edek
  • Móricz Zsigmond: Sári bíró....Hajdók sógor
  • Scarpetta: Rongy és címer....Felice
  • Yliruusi: Börtönkarrier....Első rendőr
  • Popescu: A fiú, aki virágot hord a szájában....Sebestyén
  • Georgescu: Négyszemközt a fallal....Lică
  • Majakovszkij: Gőzfűrdő....Optimisztyenko elvtárs
  • Köntös-Szabó Zoltán: Lakon háza....1. Férfi
  • Kincses Elemér: Trójában hull a hó....Kréton
  • Dohotaru: Vizsgálat egy fiatalember ügyében....Szerkesztőségi titkár
  • Deák Tamás: Az estély....Swift
  • Gorkij: A nap fiai....Csepurnoj
  • Benedek Elek: Többsincs királyfi....Habakuk
  • Szigligeti Ede: Liliomfi....Szellemfi
  • Sylvester Lajos: Gyanú....András
  • Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem....Kasznár
  • Mikszáth Kálmán: Szépasszony madara....Bonifác
  • Baranga: Arcok és álarcok....Boiangiu
  • Vajan: Áldozati nemzedék....Iorgu Bănescu
  • Heltai Jenő: A tündérlaki lányok....Petrencey Gáspár
  • Otčenašek: Romeo és Júlia november végén....Jarda
  • Mușatescu: Titanic keringő....Spirache
  • Méhes György: Egy roppant kényes ügy....Kör, Pikk, Treff
  • Fodor Sándor: Csipike....Szarvasbika I.
  • Solomon: Fogócska....Igazgató
  • Pinero: A Posket család titka....Lukyn
  • Zágon István: Hyppolit, a lakáj....Hyppolit
  • William Shakespeare: A vihar....Calibanf
  • Csehov: Platonov szerelmei....Platonov
  • Molière: Úrhatnám polgár....Jourdain úr
  • Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja....Kolhaas Mihály
  • Rejtő-Parászka: Szabad a vásár....
  • Örkény István: Kulcskeresők....Fóris
  • Vaszary Gábor: Bubus....Kondorka
  • Illyés Gyula: Dupla vagy semmi....Péter
  • Danék: Negyven gazfickó és egy maszületett bárány....Zupás
  • Carlo Goldoni: Csetepaté Chioggiában....Fortunato
  • Rejtő Jenő: A biztosíték....Grósz (rendező is)
  • Lőrincz Miklós: Az asszony igazat mond....Kuncz (rendező is)
  • Rejtő Jenő: Akrobat ej!....Gárdos (rendező is)
  • Molière: Don Juan avagy a kőszobor lakomája....Sganarelle
  • Spiró György: Csirkefej....Apa
  • Maugham: Imádok férjhez menni....William Cardew
  • Mrożek: Emigránsok....XX
  • Örkény István: Tóték....Tót
  • Kós Károly: Budai Nagy Antal....Budai Nagy Antal
  • William Shakespeare: A windsori víg nők....Sir John Falstaff
  • Kusan: Galgócza....Joszip Zeléjics
  • Bulgakov: Kutyaszív....Bormenál
  • Móricz Zsigmond: Rokonok....Berci bácsi
  • Harold Pinter: A gondnok....Davies
  • Békés Pál: New Buda....Keokuk
  • Tamási Áron: Csalóka szivárvány....Czintos Bálint; Kundi Kund
  • Szomory Dezső: Botrány az Ingeborg hangversenyen....Révész
  • Karinthy Frigyes: A bűvös szék....Államtitkár
  • Békeffy István: Egy csók és más semmi....Dr. Sáfrány
  • Corneille: Illúziók játéka....Mórölő
  • Szép Ernő: Vőlegény....Papa
  • Schiller: Ármány és szerelem....Miller
  • William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok....Malvolio
  • Molnár Ferenc: Üvegcipő....Sipos
  • William Shakespeare: Lear király....Kent
  • Tamási Áron: Ősvigasztalás....Csorja Ádám
  • Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör....Azdak
  • Bakonyi Károly: Mágnás Miska....Korláthy gróf
  • Bakonyi Károly: János vitéz....A francia király
  • Hunyady Sándor: Puszta szél....
  • William Shakespeare: Szentivánéji álom....Zuboly
  • Pozsgai Zsolt: Merénylet a színpadon....Demeter
  • Karinthy-Kellér-Rejtő-Lőrincz: Volt is-lesz is kabaré....Piroska; Kerekes; Férj
  • Rejtő Jenő: Központi ügyelet....Kerekes
  • Kellér Dezső: A jóslat....Férj
  • William Shakespeare: A makrancos hölgy megszelídítése....Huncfut Kristóf; Lord; Petruchio
  • Schaffer: Amadeus....Schikaneder
  • Páskándi Géza: László, szent király....Dezső
  • Nóti Károly: Majd a jegenye....Jegenye
  • Rejtő-Nádassy-nóti: Indul az ezred....Krachmann; Jegenye
  • Nádassy-Rejtő: A mohácsi vész....Krachmann
  • William Shakespeare: Romeo és Júlia....Prologos; Escalus; Lőrinc barát
  • Molière: Scapin furfangjai....Szilveszter
  • Harold Pinter: Hazatérés....Sam
  • Pirandello: Hat szerep szerzőt keres....Első színész
  • Szigligeti Ede: Fogadó a Nagy Kátyúhoz....Kányai
  • William Shakespeare: Falstaff (IV. Henrik)....IV. Henrik király/Sir John Falstaff
  • Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk....Janó
  • Molière: Tartuffe....Orgon
  • Székely János: Caligula helytartója....Barakiás
  • Márai Sándor: A szegények iskolája....Tanár
  • Miller: Boszorkányhajsza....Danforth főbíró
  • De Filippo: Belső hangok....Pasquale Cimmaruta
  • Hamvai Kornél: Márton partjelző fázik....Márton partjelző
  • William Shakespeare: Hamlet....Polonius, Sírásó
  • William Shakespeare: A velencei kalmár....Shylock
  • Rideg Sándor: Indul a bakterház....Bakter
  • Csáth Géza: A Janika....Pertics Jenő
  • Molnár Ferenc: Játék a kastélyban....Turay
  • Caragiale: Zűrzavaros éjszaka....Jupîn Dumitrache Titirică
  • Tóth Ede: A falu rossza....Feledi Gáspár
  • Tasnádi István: Malacbefőtt....Végh Doktor
  • Kálmán Imre: Csárdáskirálynő....Miska
  • Frayn: Veszett fejsze....Czirják Dániel
  • Mcdonagh: Vaknyugat....Coleman Connor

Színházi rendezései

  • Babos bál (1989)
  • Békeffi László: Angolok Párizsban (1992)
  • Nóti Károly: Éjféli vendégek (1992)
  • Hihetetlen véletlen (1992)
  • Vadnai-Nóti-Török-Czintos: Privatizélünk (1993)
  • Rejtő Jenő: Eltanácsolás (1998)
  • Grünbaum: A három testőr (1998)
  • Lőrincz Miklós: Kedden délután (1998)
  • Rejtő Jenő: Herkules bonbon (1998)
  • André: Lulu (2007)

Filmjei

  • Megint tanú (1995)
  • Balekok és banditák (1996)
  • Kisváros (1999-2000)
  • Egyszer élünk (2000)
  • Lili (2003)
  • A fény ösvényei (2005)
  • Kivilágos kivirradtig (2005)
  • Versünnep 2007 – döntő (2007)
  • Boszorkánykör (2009)
  • Terápia (2017)

Díjai

  • 1990 – Kisvárda: Legjobb férfi alakítás Caliban alakjának megformálásáért (Vihar)
  • 1991 – Kisvárda: Legjobb férfi alakítás Fóris alakjának megformálásáért (Kulcskeresők)
  • 1991 – Sepsiszentgyörgy: Legjobb férfi alakítás Fóris alakjának megformálásáért
  • 1993 – Kisvárda: Legjobb férfi alakítás az Apa alakjának megformálásáért (Csirkefej)
  • 1995 – Harag György Emlékplakett a társulat művészeinek szavazata alapján
  • 1995 – Kovács György-díj sorozatos kiváló színpadi alakításaiért. Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
  • 1996 – Színészi alakításáért, Kisvárda
  • 1998 – Harag György Emlékplakett a társulat művészeinek szavazata alapján
  • 1998 – Több évtizedes munkássága elismeréséért, Kisvárda
  • 1998 – A Szatmári Művelődési Felügyelőség díja Czintos József munkásságáért
  • 2000 – Művészi pályakezdése 30. évfordulójára, Nagyvárad, Szigligeti Társulat
  • 2001 – Jászai Mari-díj – A díjat a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának minisztere adományozta.

Jegyzetek

  1. Elhunyt Czintos József színművész, a Harag György Társulat egykori igazgatója, 2023. november 17.
  2. Meghalt a Terápia színésze, Czintos József, 2023. november 17.
  3. http://www.szatmar.ro/Harom_ev_utan_ujra_a_szatmari_szinpadon/hirek/52764 Három év után újra a szatmári színpadon (interjú Czintos Józseffel)

Források

  • MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283  

További információk

  • Csirák Csaba: Czintos József (Színészkönyvtár)
  • Czintos József a Harag György Társulat oldalán
  • A Magyar színházművészeti lexikon szócikke Czintos Józsefről
  • A Hamlet.ro szócikke Czintos Józsefről
  • Czintos József a PORT.hu-n (magyarul)
  • Czintos József az Internet Movie Database oldalon (angolul)
  • Színházi adattár. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
  • Csirák Csaba: Czintos József, a konok idealista; Ábel, Kolozsvár, 2021 (Prospero könyvek)
Sablon:A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet (Marosvásárhely) 1969-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet (Marosvásárhely) 1969-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Ádám Erzsébet •  Benczédi Sándor •  Czintos József •  Csíky Ibolya •  Dengyel Iván •  Geréb Attila •  Márton Erzsébet •  Schüle Mária •  Vajda István •  Zongor István • 
Évfolyamok · 1950 · 1951 · 1952 · 1953 · 1954 · 1955 · 1956 · 1957 · 1958 · 1959 · 1960 · 1961 · 1962 · 1963 · 1964 · 1965 · 1966 · 1967 · 1968 · 1969 · 1970 ·
Sablon:A Harag György Társulat igazgatói
  • m
  • v
  • sz
A nagybányai korszak
(19531956)
Nagybányai Állami Színház,
magyar tagozat
(19531956)
1953–1956: Harag György
A szatmári korszak
(1956–)
Nagybányai Állami Színház,
Szatmári Magyar Tagozat
(19561957)
1956–1957: Harag György
Szatmári Állami Magyar Színház
(19571968)
1957–1960: Harag György •  1960–1969: Csíky András
1969–1979: Ács Alajos •  1979–1980: Boér Ferenc •  1986–1993: Parászka Miklós
1993–2000: Parászka Miklós •  2000–2006: Lőrincz Ágnes •  2006–2009: Czintos József •  2009–2012: Keresztes Attila •  2012–2014: Bessenyei István •  2014– Bessenyei Gedő István
Sablon:A szatmárnémeti színház igazgatói
  • m
  • v
  • sz
Az első kőszínház
(18481889)
1848: Tóth István •  Döme Lajos •  1850: Hevesi Imre •  1852: Cs. Tengenics Pál •  1852: Pázmán Mihály •  1854–1855: Laczkóczi Ferdinánd •  1855: Fejér Károly •  1857: Csabai Pál •  1857–1868: Hetényi József •  Molnár György •  1862: Reszler Ferenc •  1863–1865: Kocsisovszky Jusztin •  1865: Szigligeti Ede •  1865–1866: Kétzeri József •  1866: Latabár Endre •  Szilágyi Béla •  Reszler István •  1867–1868: Láng Boldizsár •  1868: Károlyi Lajos •  1869: Dömölki Fejér Károly •  Jakab Lajos •  1870: Hubay Gusztáv •  Miklóssy Gyula •  1870–1871: Várnai Galambos Fábián •  Miklóssy Gyula •  1871: Miklóssy Gyula •  1871–1872: Klein Sámuel •  1872–1873: Hubay Gusztáv •  Sztupa Andor •  1873: Némethy György •  Eötvös Borcsa •  1873–1874: Némethy György •  1874: Jakabfi Gábor •  1874–1875: Krecsányi Ignác •  1875–1876: Szegedi Mihály •  1876–1877: Gerőfy Andor •  1877–1878: Demidor Imre •  1878–1880: Kuthy Krimszky Béla •  1880–1882: Bényei István •  1882–1883: Károlyi Lajos •  1884–1885: Gerőfy Andor •  1885–1886: Szathmáry Károly •  1886–1887: Dancz Lajos •  1887–1888: Rakodczay Pál
A második kőszínház
(1892–)
Városi Színház
(18921925)
1892–1894: Kömley Gyula •  1894–1895: Makó Lajos •  1895–1897: Pesti Ihász Lajos •  1897–1898: Halmay Imre •  1898–1899: Kúnhegyi Miklós •  1899–1900: Rakodczay Pál •  1900–1901: Szalkay Lajos •  1901: Csóka Sándor •  1901–1902: Szilágyi Dezső •  1902–1908: Krémer Sándor •  1908–1915: Heves Béla •  1918–1919: Kovács Imre •  1919–1923: Szabadkay József •  1923–1924: Gróf László •  1924–1925: Kovács Imre • 
Nottara Színház
(19251940)
1925–1926: Szendrey Mihály •  1928–1929: Ferenczy Gyula •  1929–1930: Róna Dezső •  1930–1932: Hevessy Miklós •  1932–1938: Szabadkay József •  1938–40: Mihályi Károly
Kölcsey Színház
(19411944)
1940–1942: Inke Rezső •  1942–1944 Jakabffy Dezső
Városi Színház
(19441945)
1944–1945: Jakabffy Dezső
Népszínház
(19451948)
1945–1946: Hegedűs Miklós •  Magyari Péter •  1946–1948 Jakabffy Dezső
1956–1959: Harag György •  1959–1968: Csíky András
1969–1979: Ács Alajos •  1979–1981: Boér Ferenc •  1987–2000: Parászka Miklós •  2000–2006: Lőrincz Ágnes •  2006–2009: Czintos József •  2009–2012: Keresztes Attila •  2012–2014: Bessenyei István •  2014– Bessenyei Gedő István
Északi Színház,
román tagozat
(1969–)
1968–1980: Mihai Raicu •  1980–1982: Viorica Suciu •  1982–1984: Carol Erdös •  1984–1986: Ion Tifor •  1987–2000: Cristian Ioan •  2000–2014: Andrei Mihalache •  2014: Adriana Vaida •  2014–2017: Andrei Mihalache •  2017– Ovidiu Caița
Északi Színház
vezérigazgatók
(1969–)
1969–1979: Ács Alajos  •  1979–1984: Gergely János •  1984–1986: Baumgartner Tibor • 1986–1989: Cristian Ioan •  2010–2012: Stier Péter •  2012–2013: Andrei Mihalache •  2013–2014: Sorin Oros •  2014–2017: Vasile Țăran •  2017: Stier Péter  •  2017– Nagy Orbán
Északi Színház
egyéb igazgatók
(1969–)
1996–2000: Carol Erdös (aligazgató) •  2009–2010: Stier Péter (ügyvezető igazgató) •  2012– Stier Péter (adminisztratív igazgató)
Nemzetközi katalógusok
  • Filmművészet Filmművészetportál
  • Erdély Erdély-portál