Gór Csaba

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.
Gór Csaba
Gór 2020-ban
Gór 2020-ban
Született1982. augusztus 29. (41 éves)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásajogász
Iskolái
Sablon • Wikidata • Segítség

Gór Csaba (Budapest, 1982. augusztus 29. –) magyar jogász, politikus. 2010 óta Pasarét, Nyék és Kurucles önkormányzati képviselője Budapest Főváros II. Kerület Önkormányzatában. 2019 óta a II. kerületi Fidesz–KDNP frakciójának vezetője. 2020 októberétől a Fidesz választókerületi elnöke Budapest 4. számú választókerületében.

Életpályája

Budapesten, Pasaréten született. 1993 és 2001 között a Fasori Evangélikus Gimnázium nyolcosztályos tagozatának diákja volt. Jogi diplomáját a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte 2007-ben. 2011-ben sikeres jogi szakvizsgát tett.

2007-től ügyvédjelöltként tevékenykedett, 2011-től ügyvédként dolgozik. 2017-től a Miskolci Egyetem felkért óraadója. Ügyvédi praxisa mellett ingyenes jogsegélyszolgálatot tart fenn. Angolul középfokon, németül alapfokon beszél.

A Fővárosi Vízművek Zrt. igazgatósági tagja 2014–2019 között, valamint a Millenáris Széllkapu Kft. felügyelőbizottsági tagja 2013 és 2020 között.

Közéleti pályafutása

2010 óta Budapest Főváros II. kerület 9. sz. egyéni önkormányzati választókerületének (Pasarét, Nyék és Kurucles) képviselője. 2019 óta a Fidesz–KDNP frakciójának vezetője Budapest Főváros II. Kerület Önkormányzatában. 2020 októberétől a Fidesz választókerületi elnöke Budapest 4. számú választókerületében.

Társadalmi tisztségei

Számos szervezetben tölt be társadalmi tisztséget: a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának tagja; az Országos Sportegészségügyi Intézet igazgatótanácsának elnöke; a Magyar Projektmenedzsment Szövetség alelnöke; a Sebestyén Korcsolya Sport Egyesület alelnöke.

Családja

Nős, felesége Sebestyén Júlia magyar műkorcsolyázó, 2004 Európa-bajnoka.

Jegyzetek

  1. http://archiv.masodikkerulet.hu/onkormanyzat/kepviselokmappa/dr_gor_csaba.html

További információk

  • politika Politikaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap