I. Noferkaré

I. Noferkaré
Aaka
előd
egyiptomi fáraó
utód
Szenedzs
II. dinasztia
Noferkaszokar

UralkodásaI. e. 28. század
Nomen
<
N5F35D28
>

nfr-k3-rˀ[1]
<
O29VD28Z1
>

aa-k3[2]

I. Noferkaré az ókori Egyiptom egyik uralkodója volt, feltehetően a II. dinasztia idején az i. e. 28. században.

Személye

A „Ré lelkének szépsége” jelentésű név csak a szakkarai királylista nevei közt fordul elő. A torinói királylistán egy Aaka olvasatú királynév olvasható, amely egyesek szerint Noferka-ként is olvasható. A kettőben további azonosság, hogy elődjeként Szenedzset, utódjaként Noferkaszokart tüntették fel. Kim Ryholt álláspontja szerint az I. dinasztiabeli Szeneferkával azonos, vagy annak közvetlen utódjával.

Amennyiben azonosítható Manethónnál a Νεφερχέρης (Neferkherész) névvel – amely csak Sextus Iulius Africanus közvetítésével maradt fenn –, akkor 25 évig uralkodott, miközben „11 napig méz foly le a Níluson”, vagyis jólét volt az országban.

Uralkodásáról semmi részlet nem ismert, régészetileg igazolhatatlan. Abból a körülményből, hogy az alsó-egyiptomi hagyományokra építkező szakkarai királylista tartalmazza, míg a felső-egyiptomi abüdoszi királylista nem, egyesek arra következtetnek, hogy csak Alsó-Egyiptomban uralkodott. Ebből pedig azt a következtetést is le lehet vonni, hogy Ninetjer fia vagy örököse volt Alsó-Egyiptomban, miközben Felső-Egyiptomban Peribszen uralkodott, hiszen Ninetjerről tudható, hogy felosztotta országát.

Jegyzetek

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Neferkara I című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Neferkare I. című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.


Előző uralkodó:
Szenedzs
Egyiptom uralkodója
i. e. 28. század
II. dinasztia
A fáraók kettős koronája
Következő uralkodó:
Noferkaszokar
Sablon:Egyiptomi dinasztiák navbox
  • m
  • v
  • sz
Egyiptomi dinasztiák
Proto- és korai dinasztikus kor
Óbirodalom
Első átmeneti kor
Középbirodalom
Második átmeneti kor
Újbirodalom
Harmadik átmeneti kor
Későkor és hellenisztikus kor
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap