Kocsis Ágnes

Kocsis Ágnes
Született1971. július 10. (52 éves)[1]
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Iskolái
KitüntetéseiBalázs Béla-díj (2011)

  • IMDb
  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Kocsis Ágnes (Budapest, 1971–) Balázs Béla-díjas magyar filmrendező és forgatókönyvíró.

Életpályája

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán Lengyel, Esztétika és Filmelmélet szakon végzett. Az egyetemi évek alatt két szemesztert ösztöndíjjal a krakkói Jagelló Egyetem filmfakultásán töltött, 2003-ban pedig egy évig a római Scuola Nazionale del Cinema (a régi Centro Sperimentale di Cinematografia) ösztöndíjas hallgatója volt filmrendezés és forgatókönyvíró szakon. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Film- és Tévérendező szakán 2005-ben szerzett diplomát. Első nagyjátékfilmje, a Friss levegő – amely egyben diplomafilmje is – 2006-ban rögtön elnyerte a 37. Magyar Filmszemle – Simó Sándor emlékére alapított – Első filmes rendezői díjat. A film ezenfelül számos nemzetközi filmfesztiváli díjban is részesült. (port.hu) [forrás?] A CineLink elnevezésű szakmai programra – amely filmtervek fejlesztését szolgálja – Kocsis Ágnes és Andrea Roberti Pál Adrienn munkacímen futó filmterve kapott meghívást. A készülő filmet a Friss levegőt jegyző szerzőpáros, valamint Pusztai Ferenc producer mutatja be a szakmabelieknek. A 2010-es cannes-i fesztivál Un certain regard szekciójában a legjobb film díját nyerte.[2]

Filmjei

Játékfilmjei

Rövidfilmjei

  • A vírus (2005)
  • 18 kép egy konzervgyári lány életéből (2003)
  • Szortírozott levelek (2000)
  • Ugyanúgy volna, mint Sandokan dokumentumfilm (2002)

Jegyzetek

  1. a b Freebase-adatdump. Google
  2. Index: Díjat nyert Kocsis Ágnes Cannes-ban

Források

  • Kocsis Ágnes magyarfilm.hu
  • Életszag (Filmkultúra-interjú, 2007)
Sablon:Kocsis Ágnes
  • m
  • v
  • sz
Kocsis Ágnes filmjei
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2005-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2005-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Cseh Judit · Gilicze Márta · Juhász István · Kovács Krisztián · Marjai Virág · Molnár Mariann · Széll Attila · Telekes Péter · Tornyi Ildikó · Varju Kálmán · Zeck Juli
Osztályvezető tanár: Marton László
Színészek (Operett, musical)
Drámapedagógusok
(levelező szak)
Bálint L. Ildikó · Bessenyei Zoltán · Bezzegné Csikós Tünde · Bori Viktor · Deffend Irén · Délity Boglárka · Frankó Katalin · Gurubi Ágnes · Győri Beáta · Hajdúné Botos Csilla · Jakob Nóra · Kalózné Gerendai Márta · Kaposiné Bodó Anna · Knódel Mária · Kürtösiné Németh Nikoletta · Lévanié Hidasi Magdolna · Müller Katalin · Örley Zita · Somorjai Eszter · Tarpataki Anna · Tóth Szilvia · Zuti Krisztián
Osztályvezető tanár: Gabnai Katalin
Koreográfusok
Csabai Attila · Goda Gábor · Horváth Csaba · Ladányi Andrea
Osztályvezető tanár: Békés András
Film- és televíziórendezők
Faur Anna · Gigor Attila · Jánossy Natália · Kocsis Ágnes · Krasznahorkai Balázs · Mátyássy Áron · Szabó Réka
Osztályvezető tanár: Grunwalsky Ferenc (2001-től), Simó Sándor
Film- és televízió operatőrök
Fillenz Ádám · Gondár András · Győri Márk · Herbai Máté · Karáth Zita · Lukács Dávid · Mészáros Katalin
Osztályvezető tanár: Kende János, Bíró Miklós
Színháztudomány
Anger Ferenc · Baráthy György · Csikós Ildikó · Dedinszky Zsófia · Deres Péter · Éliás Márta Zsuzsanna · Hidas Judit · Kovács Krisztina · Márton Andrea · Nényei Borbála · Rácz Attila · Sirokay Borbála · Szűcs Anikó · Vári-Nagy Nóra
Osztályvezető tanár: Osztovits Levente
Adásrendezők
Gerő Marcell · László Sára · Nagy Viktor
Osztályvezető tanár: Szász János
Kameraman
Beran Dániel · Csoboth Attila · Dobos Tamás · Kazinczi Anikó · Nagy Dénes · Trencsényi Klára
Osztályvezető tanár: Szász János, Bíró Miklós
Adásrendezők - TV-műsorszerkesztők
Bakonyi Dóra · Faragó Dániel · Illés Márton Péter · Kovács Emese · Lajer László · Nagy Ákos · Tabák Katalin · Takács Mária
Osztályvezető tanár: Rangos Katalin
Évfolyamok · 1999 · 2000 · 2001 · 2002 · 2003 · 2004 · 2005 · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2010 ·
Nemzetközi katalógusok
  • Filmművészet Filmművészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap