Koreai három királyság

 Ennek a lapnak a címében vagy szövegében a koreai nevek nem a magyar nyelvű Wikipédiában irányelvként elfogadott magyaros átírás szerint szerepelnek, át kellene javítani őket.
Ezt a szócikket némileg át kellene dolgozni a wiki jelölőnyelv szabályainak figyelembevételével, hogy megfeleljen a Wikipédia alapvető stilisztikai és formai követelményeinek.
Három Koreai Királyság
삼국 (Szamguk)
'
Korea Három Királyságának térképe – Kogurjo, Pekcse és Silla – az V. században, Kogurjo területi terjeszkedésének csúcspontján (Kaja nem szerepel a Három Királyságban)
Korea Három Királyságának térképe – Kogurjo, Pekcse és Silla – az V. században, Kogurjo területi terjeszkedésének csúcspontján (Kaja nem szerepel a Három Királyságban)
A Wikimédia Commons tartalmaz Három Koreai Királyság témájú médiaállományokat.

A Három Koreai Királyság vagy Szamguk:

  • Kogurjo (고구려 (高句麗)) (i. e. 37 – i. sz. 668),
  • Pekcse (백제 (百濟)) (i. e. 18 – i. sz. 660. augusztus 29.),
  • Silla (신라, 新羅) (i. e. 57. június 8. – i. sz. 935. december 11.) ,

versengtek a Koreai-félsziget feletti hegemóniáért Korea történelmének ősi időszakában. A Három Királyság időszakában (koreaiul: 삼국시대; RR: Szamguk Shide) számos állam egyesült, Pujo 494-ben, Kaja 562-ben, végül pedig csak három maradt a Koreai-félszigeten: Kogurjo, Pekcse és Silla. A „Koreai Három Királyság” hozzájárult ahhoz, hogy Korea azzá váljon ami ma; és Kogurjo, Pekcse és Silla népei lettek a koreai nép.[1]

A Három Királyság elfoglalta az egész félszigetet és Mandzsúria nagyjából felét (a mai Északkelet-Kína és az orosz Távol-Kelet kis részeit).[2] Kogurjo irányította a félsziget északi felét, valamint a Liaodong-félszigetet és Mandzsúriát. Pekcse és Silla elfoglalták a félsziget déli felét. Tamna és Uszan szigetkirályságai Pekcse és Silla alá voltak rendelve.

Mindhárom királyság hasonló kultúrával és nyelvvel rendelkezett. Pekcse és Kogurjo alapító mítoszokkal bírtak, amelyek valószínűleg Pujótól származtak.[3] A buddhizmus, amely az i. sz. 3. században érkezett Koreába Indiából Tibeten és Kínán keresztül, a Három Királyság összes alkotórészének államvallása lett, kezdve Kogurjóval i. sz. 372-ben.[4] A három koreai királyság mindegyike harcos arisztokráciával rendelkezett, ellentétben a kínai irodalmi elittel.[5]

Ez az időszak a 7. században ért véget, miután Silla szövetségre lépett Tang Kínával, és a történelem során először egyesítette a félszigetet. Pekcse és Kogurjo bukása után a Tang-dinasztia rövid életű katonai kormányt hozott létre a Koreai-félsziget egyes részeinek az igazgatására. Sillához, Kogurjohoz és Pekcséhez hűségesek csatlakoztak, és a Tang-dinasztia ellen harcoltak a Koreai-félsziget feletti hegemóniáért.[6] Sillát végül felosztották a későbbi Három Királyságra, és végül a Kogurjoból újjáéledő Korjo államhoz csatolták.

Alapítása

A 7. századi Tang-dinasztia festménye a három Koreai Királyság követeiről: Pekcse, Kogurjo és Silla.

A Három Királyságot Üman Csoszon bukása után alapították, és fokozatosan meghódították és beolvasztották a különböző kis államokat és konföderációkat. Kodzsoszon bukása után a Han-dinasztia négy parancsnokságot hozott létre a Koreai-félsziget északnyugati részén[7][8][9][10][11] és a jelenlegi Liaoningben.[12] Három gyorsan elesett a Szamhannak, az utolsót pedig Kogurjo pusztította el 313-ban.

Pekcse és Silla születőben lévő előfutárai az államok hálójában terjeszkedtek a proto-három királyság időszakában, és Kogurjo meghódította a szomszédos államokat, például a mandzsúriai Pujot és a Koreai-félsziget északkeleti részét elfoglaló Okdzso (Dongje) törzseit. A három állam a fallal körülvett apró városállamokból, teljes értékű állami szintű társadalmakká váltak az 1. és 3. század között.

Ennek az időszaknak az elsődleges forrásai a koreai Szamguk szagi és Szamguk jusza, valamint a kínai Három Királyság feljegyzései Wei könyvének (魏書) "keleti barbárok" része (東夷傳).

Mindhárom királyság hasonló kultúrával és nyelvvel rendelkezett. Eredeti vallásuk sámánista volt, de egyre nagyobb hatással volt rájuk a kínai kultúra, különösen a konfucianizmus és taoizmus. A 4. században megérkezett a buddhizmus a félszigetre, és gyorsan elterjedt, rövid időn belül mindhárom királyság hivatalos vallásává vált.

Lisa Kay Bailey szerint a Három Királyság anyagi kultúrája egyértelműen megkülönböztethető, mivel különböző régiók kulturális hatását mutatták be. Kogurjo kultúrája erősebb befolyást mutatott az észak-kínai művészetektől, Pekcse a dél-kínai művészettől, a Kínától távolabbi Silla pedig az eurázsiai sztyeppei nomád kultúráktól és az őshonos hagyományok nagyobb megőrzésétől.[13] Ebben az időszakban a Három Királyságnak még nem kellett egységesítenie külön identitását. Mindegyik királyság létrehozta a saját egyéni történelmét; csak a Korjo-dinasztia korában írták össze a Koreai-félsziget kollektív történetét.[14]

"A kínai hatalom 4. századi hanyatlása menekülthullámot indított el, amely kulcsfontosságúnak bizonyult a koreai államalapítási folyamat felgyorsításában", elindítva a Három Királyság korszakát.[15]

Nevének eredete

A 7. században a ,,Szamhan” elnevezés szinonimájává vált Korea Három Királyságának. A Koreai Császárság (대한 제국, Tehan Cseguk) és a Koreai Köztársaság (대한민국, Tehan Minguk) elnevezéseiben a ,,han” szó a Három Királyságra utal.[16][17]

A Szamguk szagi és a Szamguk jusza szerint Silla nemzeti politikája volt a ,,Szamhan egyesítés” (삼한일통, Szamhan iltong), amellyel integrálni akarta Pekcse és Kogurjo menekültjeit. 1982-ben, Cshongdzsuban felfedeztek egy 686-ra datálható emlékkövet, melyen a következő felirat állt: ,,A három Han egyesült, és a birodalom kiszélesedett”. A kései Egyesült Silla-korban a Szamhan, mint ősi konföderációk, és a Három Királyság fogalmai összeolvadtak. Egy Tang-dinasztiabeli császári oktatónak írt levelében, Cshö Cshivon egyenértékűvé tette Bjonhant Pekcsével, Dzsinhant Sillával, és Mahant Kogurjoval. A Korjo-korban a Szamhan szó alatt már egész Koreát értették. Vang Gon Tíz parancsában bejelentette, hogy egyesítette a Három Hant (Szamhan), amellyel Korea Három Királyságára utalt. A Szamhan továbbra is általános megnevezése volt Koreának a Csoszon-korban.[16][17]

Kínában a 7. századtól kezdve a Szamhan kifejezéssel jelölték együttesen Korea Három Királyságát. Az elnevezés a Tang dinasztiában terjedt el. Kogurjot a Tang dinasztia kezdte el Mahannak hívni, ezt egy 645-ben készült írásos Tang dokumentum bizonyítja, ebben Kogurjo hadvezéreit „Mahan vezetőiként” nevezik meg. 651-ben, a Tang Gaozong császár, Pekcse királyának írt levelében a Három Királyságot Szamhannak nevezi. A Tang dinasztia idejéből származó Pekcse, Silla és főként kogurjoi menekültek sírfeliratain is Szamhan szerepel. Például egy kogurjoi származású, 690-ben elhunyt Tang hadvezért, Go Hjont (고현; 高玄) sírján „Liaodong Szamhani férfi”-ként (요동 삼한인; 遼東 三韓人; Yodong Samhanin) neveznek.[18]

A „Három Királyság” elnevezést a 12. (Szamguk szagi) és a 13. századi (Szamguk jusza) koreai krónikák címeiben találjuk, ami nem azonos Kína Három Királyságával.

A királyságok

Kogurjo sírfestmény

Kogurjo

Kodzsoszon bukása után, a Jalu folyó északi partján alakult ki Kogurjo. I. e. 75-ben, kínai feljegyzésekben említették először Kogurjot, mint a Han-dinasztia által létrehozott tartományt. Korábbi feljegyzésekben előforduló Guri (구리) állam elnevezés is erre utalhatott. Bizonyítékok alátámasztják, hogy Kogurjot hozták létre először, és ez a királyság volt a legfejlettebb és a legnagyobb a Három Királyság közül.

Korea Három Királyságának térképe

Több fővárosa is volt, köztük kettő a Yalu fenti területén, később pedig Rangnang (락랑국, kínai olvasatban: Lölang; a mai Phenjan része). Kezdetben Kínával határos királyság volt, majd Mandzsúria felé terjeszkedett és 313-ban leigázta a kínai Lölang tartományt. Kína kulturális befolyása továbbra is jelen volt, mivel 372-ben hivatalos vallás lett a buddhizmus.

Kogurjo katonai állam volt, Kelet-Ázsia egyik legerősebb birodalma. A királyság a fénykorát élte az 5. században, amikor Kvanggetho király és fia, Csangszu király uralkodott, és mandzsúria ellen indítottak hadjáratot. A következő évszázadban Kogurjo volt az uralkodó állam Mandzsúriában és a Koreai-félsziget északi részén. Végül elfoglalták a mandzsúriai Liaodongot, valamint a mai Szöul területét. Kvanggetho elért egyfajta laza egyesülést a Három Királyság között.

Kogurjó fennhatósága alá tartoztak a tunguz törzsek is Mandzsúriában. A Szuj-dinasztia, majd a Tang-dinasztia megalakulása után is, Kogurjo agresszívan fellépett Kína, valamint Silla és Pekcse ellen. Az államot a Silla-Tang erők közösen igázták le 668-ban. Kogurjo területe a Tang-dinasztiához került, Pekcse területét  pedig Silla kebelezte be.[19][20][21][22][23][24][25][26][27]

Pekcse aranyozott bronz füstölő

Pekcse

A feljegyzések szerint Pekcse Kogurjo alapítójának, Ko Dzsumongnak, két fia között zajló öröklési harc következtében, a mai Szöul területén jött létre.[28][29][30] Pekcse, a Mahan szövetség egyik tagjaként elfoglalta a többi mahan tagot és 4. századi virágkora idején uralta a nyugat-koreai-félsziget legnagyobb részét. A buddhizmus 384-ben érkezett Kogurjoból Pekcsébe.[25]

Pekcse tengeri nagyhatalom volt;[31] tengerészeti jártassága – ami Kelet-Ázsia Főníciájává tette – közreműködött abban, hogy a buddhizmus[32][33] egész Kelet-Ázsiában elterjedt és hozzájárult a kontinentális kultúra (kínai karakterek, kínai és koreai irodalom, egyes iparágak, például vaskohászat és kerámia (onggi, puncshong, szeladon) technológiájának, az építészeti stílusok, a selyemhernyó termesztés) elterjedéséhez Japán területén.[24][25][34][35]

Pekcse politikai hatást gyakorolt Tamna Királyságra. Szoros kapcsolatukon túl, Pekcse tiszteletet vívott ki a Csedzsu-szigetén fennálló királyság szemében. Pekcse vallása és művészete hatással volt Kogurjo és Silla államára. A Koreai-félszigeten Pekcse – különösen Kuncshogo[36] idejében – erős katonai hatalommal rendelkezett, azonban a kogurjoi királytól, Kvanggethotól szenvedett súlyos veresége következtében hanyatlani kezdett.[37]

Az 5. század végén, a Kogurjoból érkező támadás miatt Pekcse fővárosa Ungdzsin (a mai Kongdzsu), majd később Szabi (Pujo megye) lett. Végül 660-ban, a Silla-Tang szövetség által legyőzött Pekcse az Egyesített Silla része lett.

Bangaszajuszang, 7. század

Silla

A koreai feljegyzések szerint i. e. 57-ben a félsziget délkeleti részén fekvő Szorabol (vagy Szaro, később Silla) egyesítette és kibővítette a Csinhan néven ismert városállamok szövetségét. Bár a Szamguk Szagi feljegyzése szerint a Három Királyság közül Silla volt a legkorábban alapított, más írásos és régészeti feljegyzések szerint Silla valószínűleg a három közül utolsóként hozott létre központi kormányzatot. Silla volt a legkisebb és leggyengébb a koreai Három Királyság közül, de ravasz diplomáciai eszközökkel opportunista paktumokat és szövetségeket kötött az erősebb koreai királyságokkal, végül Tang Kínával, ezzel nagy előnyre téve szert.[38][39]

A királyságot 503-ban Szaroról Sillára nevezték át, és a 6. század első felében annektálta a Kaja államszövetséget (amely viszont korábban bekebelezte Pjonhant). Kogurjo és Pekcse válaszul szövetséget kötött. A Kogorjóból és Pekcséből érkező inváziókkal szemben Silla elmélyítette kapcsolatait a Tang-dinasztiával, mivel a Kaján keresztül szerzett hozzáférése a Sárga-tengerhez lehetővé tette a közvetlen kapcsolatot a Tangokkal. A Silla királyság, miután meghódította Tang segítséggel Kogurjót és Pekcsét, kiűzte a Tang-erőket is a félszigetről, majd elfoglalta a Pjongcsangtól délre fekvő területeket.

Silla fővárosa Szorabol volt (ma Kjongdzsu; a feltételezések szerint a „szorabol” (서라벌) szó, az ősi koreai „főváros” kifejezés volt). A buddhizmus 528-ban vált hivatalos vallássá. A Silla királyságból fennmaradt anyagi kultúra, beleértve az egyedülálló arany fémművességet is, az északi nomád sztyeppékről származó befolyást mutatja, ami megkülönbözteti azt Kogurjo és Pekcse kultúrájától, ahol a kínai hatás erősebb volt.

További államok

A Három Királyság időszaka alatt kisebb királyságok, régiók léteztek a Koreai-félszigeten.

  • Kaja államszövetség:
    • A Kaja államszövetség a dél-koreai Naktong folyó völgyében i. sz. 42 óta fennálló kis királyságok konföderációja volt, amely a Szamhan-korszak Pjonhan államszövetségéből nőtt ki. A régészek a 3. század végi és a 4. század eleji halomsír-temetőket, például a kimhei Deszong-dongot és a puszani Bokcson-dongot a Kaja-államok királyi temetkezési helyeiként értelmezik.[40] A Kaja-államok gazdasága a mezőgazdaságon, halászaton, fémöntésen és távolsági kereskedelmen alapult. A Kaja városok bőséges mennyiségű vasércet, vaspáncélt és egyéb fegyvereket exportáltak Pekcse és a Wa Királyságba. Mivel állandóan háborúba keveredett az őt körülvevő Három Királysággal, Kaya nem fejlődött ki egységes állam kialakítására, és végül 562-ben beolvadt Sillába.
  • Tongje, Okcso, és Pujo, Kogurjo által elfoglalt államok
  • Ullung-sziget Silla hűbéres állama
  • Tamna (Csedzsu-sziget) Pekcse hűbéres állama

Jegyzetek

  1. ↑ Benjamin 2015 The Cambridge World History: Volume 4 (p. 427, p. 430)
  2. ↑ Kotkin, Stephen; Wolff, David (2015-03-04). Rediscovering Russia in Asia: Siberia and the Russian Far East: Siberia and the Russian Far East. Routledge. ISBN 9781317461296.
  3. ↑ The National Folk Museum of Korea (South Korea) (2014). Encyclopedia of Korean Folk Literature: Encyclopedia of Korean Folklore and Traditional Culture Vol. III. 길잡이미디어. p. 41. ISBN 9788928900848.
  4. ↑ Lee Injae, Owen Miller, Park Jinhoon, Yi Hyun-Hae, 2014, Korean History in Maps, Cambridge University Press, pp. 44–49, 52–60.
  5. ↑ Holcombe, Charles (2017); A History of East Asia: From the Origins of Civilization to the Twenty-First Century; Cambridge University Press; p. 87
  6. ↑ Wang 2013 Tang China in Multi-Polar Asia: A History of Diplomacy and War (p. 95)
  7. ↑ Pai, Hyung Il (2000), Constructing "Korean" Origins: A Critical Review of Archaeology, Historiography, and Racial Myth in Korean State Formation Theories, Harvard University Asia Center, pp. 127–129, ISBN 9780674002449
  8. ↑ United States Congress (2016). North Korea: A Country Study. Nova Science Publishers. p. 6. ISBN 978-1590334430.
  9. ↑ Connor, Edgar V. (2003). Korea: Current Issues and Historical Background. Nova Science Publishers. p. 112. ISBN 978-1590334430.
  10. ↑ Kim, Jinwung (2012). A History of Korea: From "Land of the Morning Calm" to States in Conflict. Indiana University Press. p. 18. ISBN 978-0253000248.
  11. ↑ Lee, Peter H. (1993). Sourcebook of Korean Civilization. Columbia University Press. p. 227. ISBN 978-0231079129.
  12. ↑ Hong, Wontack (2005). "The Puyeo-Koguryeo Ye-maek the Sushen-Yilou Tungus, and the Xianbei Yan" (PDF). East Asian History: A Korean Perspective. 1 (12): 1–7.
  13. ↑ Susan Pares, Jim Hoare (2008). Korea: The Past and the Present (2 vols): Selected Papers From the British Association for Korean Studies Baks Papers Series, 1991–2005. Global Oriental. pp. 363–381. ISBN 9789004217829.
  14. ↑ Park, J. P.; Rhi, Juhyung; Jungmann, Burglind; Arnold, Dana (2020). A Companion to Korean Art. John Wiley & Sons. p. 15. ISBN 9781118927014.
  15. ↑ Kordas, Ann; Lynch, Ryan J.; Nelson, Brooke; Tatlock, Julie (2023-12-13). "5.3 Korea, Japan, and Southeast Asia". OpenStax.
  16. ↑ a b 이기환 (30 August 2017). "이기환의 흔적의 역사]국호논쟁의 전말…대한민국이냐 고려공화국이냐". 경향신문 (in Korean). The Kyunghyang Shinmun.
  17. ↑ a b 이덕일. "이덕일 사랑] 대~한민국". 조선닷컴 (in Korean). Chosun Ilbo.
  18. ↑ "고현묘지명(高玄墓誌銘". 한국금석문 종합영상정보시스템. National Research Institute of Cultural Heritage.
  19. ↑ Yi, Ki-baek (1984). A New History of Korea. Harvard University Press. pp. 23–24. ISBN 9780674615762.
  20. ↑ Walker, Hugh Dyson (November 2012). East Asia: A New Histor y. AuthorHouse. p. 104. ISBN 9781477265161.
  21. ↑ Roberts, John Morris; Westad, Odd Arne (2013). The History of the World. Oxford University Press. p. 443. ISBN 9780199936762.
  22. ↑ Gardner, Hall (2007-11-27). Averting Global War: Regional Challenges, Overextension, and Options for American Strategy. Palgrave Macmillan. pp. 158–159. ISBN 9780230608733.
  23. ↑ Laet, Sigfried J. de (1994). History of Humanity: From the seventh to the sixteenth century. UNESCO. p. 1133. ISBN 9789231028137.
  24. ↑ a b Walker, Hugh Dyson (2012-11-20). East Asia: A New History. AuthorHouse. pp. 6–7. ISBN 9781477265178.
  25. ↑ a b c Korea's Three Kingdoms Archived 2011-05-16 at the Wayback Machine.
  26. ↑ Kim, Jinwung (2012-11-05). A History of Korea: From "Land of the Morning Calm" to States in Conflict. Indiana University Press. p. 35. ISBN 978-0253000781.
  27. ↑ "Kings and Queens of Korea". KBS World Radio. Korea Communications Commission. Archived from the original
  28. ↑ Pratt, Chairman Department of East Asian Studies Keith; Pratt, Keith; Rutt, Richard (2013-12-16). Korea: A Historical and Cultural Dictionary. Routledge. p. 135. ISBN 9781136793936.
  29. ↑ Yu, Chai-Shin (2012). The New History of Korean Civilization. iUniverse. p. 27. ISBN 9781462055593.
  30. ↑ Kim, Jinwung (2012-11-05). A History of Korea: From "Land of the Morning Calm" to States in Conflict. Indiana University Press. p. 28. ISBN 978-0253000781.
  31. ↑ Ebrey, Patricia Buckley; Walthall, Anne; Palais, James B. (2006). East Asia: A Cultural, Social, and Political History. Houghton Mifflin. p. 123. ISBN 9780618133840.
  32. ↑ Kitagawa, Joseph (2013-09-05). The Religious Traditions of Asia: Religion, History, and Culture. Routledge. p. 348. ISBN 9781136875908.
  33. ↑ Ebrey, Patricia Buckley; Walthall, Anne; Palais, James B. (2013). East Asia: A Cultural, Social, and Political History, Volume I: To 1800. Cengage Learning. p. 104. ISBN 978-1111808150.
  34. ↑ Introduction Buddhism of Baekje into Japan. baekje.chungnam.net
  35. ↑ Farris, William Wayne, Japan to 1600: A Social and Economic History. Honolulu: University of Hawaii Press, 2009, pp 68–87, 97–99, 101–105, 109–110, 116, 120–122.
  36. ↑ A Brief History of Korea. Ewha Womans University Press. 2005-01-01. pp. 29–30. ISBN 9788973006199.
  37. ↑ Yu, Chai-Shin (2012). The New History of Korean Civilization. iUniverse. p. 27. ISBN 9781462055593.
  38. ↑ Kim, Jinwung (2012). A History of Korea: From "Land of the Morning Calm" to States in Conflict. Indiana University Press. pp. 44–45. ISBN 978-0253000248.
  39. ↑ Wells, Kenneth M. (2015-07-03). Korea: Outline of a Civilisation. BRILL. pp. 18–19. ISBN 9789004300057.
  40. ↑ Barnes 2001:188–198.

További információk

  • Best, J.W. (2003). "Buddhism and polity in early sixth-century Paekche". Korean Studies. 26 (2): 165–215. doi:10.1353/ks.2004.0001. JSTOR 23719761. S2CID 154855624.
  • Lee, K. (1984) [1979]. A New History of Korea. Tr. by E.W. Wagner & E.J. Schulz. Seoul: Ilchogak. p. 518. ISBN 9780674615762.
  • Na, H.L. (2003). "Ideology and religion in ancient Korea". Korea Journal. 43 (4): 10–29.
  • Nelson, Sarah M. (1993). The archaeology of Korea. Cambridge: Cambridge University Press. ISBN 9780521407830.
  • Pearson, R; Lee, J.W.; Koh, W.Y.; Underhill, A. (1989). "Social ranking in the Kingdom of Old Silla, Korea: Analysis of burials". Journal of Anthropological Archaeology. 8 (1): 1–50. doi:10.1016/0278-4165(89)90005-6. Scopus: 2-s2.0-38249024295.

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Three_Kingdoms_of_Korea című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Sablon:Korea történelme
  • m
  • v
  • sz
Korea őstörténete
  • Csulmun-korszak
  • Mumun-korszak
Kodzsoszon
Három királyság előtti államok
  • Pujo (i. e. 2. század – 494)
  • Kogurjo (i. e. 37 – 668)
  • Okcso (i. e. 2. század – i. sz. 5. század)
  • Tongje (i. e. 3. század – i. sz. 5. század)
  • Csin (i. e. 3. század – i. e. 2. század)
  • Szamhan (i. e. 1. század – i. sz. 4. század)
  • Négy kormányzóság (i. e. 108 – i. sz. 313)
Három királyság-korszak
Észak-déli államok korszaka
  • Egyesített Silla (668–935)
  • Palhe (698–926)
Kései három királyság
  • Silla (i. e. 57 – 935)
  • Hubekcse (892–936)
  • Thebong (901–918)
Egységes államok korszaka
Gyarmati időszak
Korea felosztása
Jelenkor
Korea-portál
Nemzetközi katalógusok
  • KKT: 00573703
  • Korea Korea-portál
  • Történelem Történelem portál