Osztrigafarkas
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Osztrigafarkas a természetes élőhelyén | ||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
| Nem szerepel a Vörös listán | ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Marthasterias glacialis (Linnaeus, 1758) | ||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Osztrigafarkas témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Osztrigafarkas témájú médiaállományokat és Osztrigafarkas témájú kategóriát. |
Az osztrigafarkas (Marthasterias glacialis) a tengericsillagok (Asteroidea) osztályának Forcipulatida rendjébe, ezen belül az Asteriidae családjába tartozó faj.
2016-ig úgy vélték, hogy nemének az egyetlen faja. Korábban 5 fajt tartottak számon ebben a nemben, de ezekből három azonosnak bizonyult az osztrigafarkassal, és egyet áthelyeztek egy másik nembe; azonban a Marthasterias africana (Müller & Troschel, 1842) nevű taxon mégis önálló fajnak bizonyult. Ilyenformán az osztrigafarkas a Marthasterias típusfajává vált.
Előfordulása
Az osztrigafarkas a Földközi-tengertől az Atlanti-óceán afrikai és európai partvidékén keresztül Izlandig előfordul. A parti víztől 200 méter mélységig szilárd aljzaton, kövek alatt és sziklahasadékokban él, homokos aljzat esetében mélyebben is megtalálható.
Alakjai
- Marthasterias glacialis f. africana (Müller & Troschel, 1842)
- Marthasterias glacialis f. rarispina H.L. Clark, 1923
Megjelenése
Ez a tengericsillag 70 centiméteres fesztávolságával a legnagyobb tengericsillagok egyike. Viszonylag kis méretű testkorongján 5, rendkívül hajlékony kar helyezkedik el, amelyek három sorban, párnaszerű kis dudorokon ülő tüskéket viselnek. Színe annyira változó, hogy egyik állat alig hasonlít a másikhoz: sárga, narancssárga, barnásvörös, világosszürke, sötét- és olajzöld színűek egyaránt lehetnek. Ambulakrális lábacskáin tapadókorongok vannak.
Életmódja
Az árapálytérségtől 200 méteres mélységig sokfelé előfordul. Az osztrigafarkas fő táplálékát csigák és kagylók képezik. Az ehető kékkagyló- és az osztrigakultúrák rettegett rablója. Dögevő is.
Az Astericola clausii, Asterocheres echinicola, Scottomyzon gibberum, Senariellus liber és Synstellicola carens nevű evezőlábú rákok élősködnek ezen a tengericsillagfajon.
Szaporodása
Hímnős élőlény. Tavasszal és nyáron szaporodik. A lárva a plankton részévé válik.
Források
- Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 40 6
- Marthasterias glacialis (Linnaeus, 1758) WoRMS
- Linnaeus, C. (1758). Systema Naturae per regna tria naturae, secundum classes, ordines, genera, species, cum characteribus, differentiis, synonymis, locis. Editio decima, reformata. Laurentius Salvius: Holmiae. ii, 824 pp., available online at http://www.biodiversitylibrary.org/item/10277#page/3/mode/1up
- Stimpson, W. (1862). On new genera and species of starfishes of the family Pycnopodidae (Asteracanthion Mueller & Troschel). Proceedings of the Boston Society of Natural HIstory. 8: 261-273., available online at http://www.biodiversitylibrary.org/item/37036#page/271/mode/1up page(s): 263
- Perrier, E. (1875). Révision de la collection de stellérides du Museum d’Histoire naturelle de Paris. Paris, Reinwald. 384 p., available online at https://books.google.com/books?id=aY8qAAAAYAAJ&redir_esc=y page(s): 62
- Pennant, T. (1777). British Zoology. London 1777. 4th edition (4): 36 and pages 1–154, tab 24, fig 24., available online at http://www.biodiversitylibrary.org/item/127011#page/5/mode/1up page(s): 62
- Jullien, J. (1878). Description d'un nouveau genre de Stelleride de la famille des Asteriadees. Bulletin de la Société zoologique de France. 3: 141-143., available online at http://www.biodiversitylibrary.org/item/110204#page/161/mode/1up page(s): 141
- Orbigny, A. d'. (1839). Echinodermes et Polypiers in P.B. Webb & S. Berthelot,. Histoire naturelle des Iles Canaries. 2(2): 148-149, Paris., available online at http://www.biodiversitylibrary.org/item/128816#page/411/mode/1up page(s): 148
- Dujardin, M.F. and Hupe, M. H. (1862). Histoire naturelle des zoophytes échinodermes : comprenant la description des crinoïdes, des ophiurides, des astérides, des échinides et des holothurides. Paris: Libraire Encyclopedique de Roret. 627 pages, 10 plates., available online at http://www.biodiversitylibrary.org/item/40564#page/9/mode/1up page(s): 340
- Agassiz, L. (1836). Prodrome d'une Monographie des Radiaires ou Echinodermes. Mémoires de la Société des Sciences naturelles de Neuchâtel. 1, 168-199., available online at http://www.biodiversitylibrary.org/item/40297#page/180/mode/1up page(s): 192
Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
