Palásthy Marcell

Palásthy Marcell
SzületettPalásthy Marcell Sándor Gusztáv
1876. január 3.
Budapest[1]
Elhunyt1937. november 4. (61 évesen)[2]
Újpest
Állampolgárságamagyar
SzüleiPalásthy Sándor
Foglalkozása
SírhelyeÚj köztemető
Sablon • Wikidata • Segítség

Palásti és keszihóczi Palásthy Marcell, névváltozata: Palásty (Budapest, 1876. január 3.[3]Újpest, 1937. november 4.[4]) magyar író, újságíró.

Élete

Először Kassán, majd Szegeden, végül Budapesten újságíróként dolgozott. Novellái, krokijai különböző lapokban jelentek meg. A század elején fél évig Aradon, később egy évig Nagyváradon tevékenykedett, az utóbbi helyen Ady Endrével egy időben. Utolsó éveiben a 8 Órai Újság munkatársa volt. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja.

Sírja az Új köztemetőben található.

Családja

Apja Palásthy Sándor (1842–1881)[5] hírlapíró, anyja Tomcsányi Ilona. Palásthy Sándor színművész testvére.

1902. március 20-án a Terézvárosban házasságot kötött Weisz Ignác és Spitzer Róza lányával, Teréziával.[6] Gyermekei Dénes Sándor Pál; Ilona Friderika (1908–1961)[7][8] és Palásthy Géza.[9] Első felesége halála után ismét megnősült. Második felesége Weisz Regina (1887–1951)[10] volt, akit 1934. március 19-én az Erzsébetvárosban vett nőül.[11]

Művei

  • A jó barátok (ifjúsági elbeszélés, Budapest, 1902)
  • A második élet (regény, Budapest, 1927)
  • A csodák szigete (kalandos ifjúsági regény, 1928)
  • A lilaruhás bohóc (regény, Budapest, 1929)
  • Út a domboldalon (novellák, Budapest, 1941)
  • Kártya, lóverseny, kávéház. Palásthy Marcell szerencsejátékos hírlapíró cikksorozatai az 1920-as évekből; sajtó alá rend., bev., jegyz. Zeke Gyula; Balassi, Bp., 2018

Emlékezete

Kellér Andor 1956-ben jelentette meg Palásthy titka címmel az író életét feldolgozó kisregényét.

Jegyzetek

  1. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 7.)
  2. Palásthy Marcell, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC11587/11644.htm
  3. Születési bejegyzése a szentistvánvárosi rk. keresztelési akv. 27/1876. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  4. Palásthy Marcell meghalt (1937. november 5.) Pesti Hírlap, 59. évfolyam, 251. szám, 13. oldal. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  5. Palásthy Sándor gyászjelentése (1881). (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  6. Házasságkötési bejegyzése Weisz Teréziával a Budapest VI. kerületi polgári házassági akv. 288/1902. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  7. Pasovszky Manó és Palásthy Ilona házasságkötési bejegyzése.. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  8. Palásthy/Palásty Ilona halotti bejegyzése (1961). (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  9. Palásthy Géza születési bejegyzése (1916). (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  10. Palásthy Marcellné halotti bejegyzése (halotti bejegyzésében Erzsébet). (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  11. Házasságkötési bejegyzése Weisz Reginával a Budapest VII. kerületi polgári házassági akv. 390/1934. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. január 31.)

Források

  • Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X  
Nemzetközi katalógusok
  • irodalom Irodalomportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap