Szentesi Zöldi László

Szentesi Zöldi László
Született1970. április 17. (54 éves)
Szentes
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaújságíró
Sablon • Wikidata • Segítség

Szentesi Zöldi László (Szentes, 1970. április 17. –) magyar újságíró. Szerkesztő-riporterként és újságíróként dolgozott a Magyar Televízióban (1993-tól a Panorámánál), a Duna Televízióban, a Magyar Nemzetnél és a Magyar Hírlapnál. Jelenleg a Magyar Nemzet szerkesztője. 2018 tavaszán ideiglenesen az Echo TV Keménymag című műsorának műsorvezetője, majd Lovas István halála után egy ideig a Sajtóklub állandó tagja volt.

Pályafutása

Mivel újságírói pályafutása kezdetén már volt egy Zöldi László nevű újságíró, ezért megkülönböztetésképpen először Chrudinák Alajos javaslatára a Szentesi Lászlót kezdte használni, később Szentesi Zöldi László lett.

Szentesi Zöldi László huszonhárom évesen, a Magyar Televízióban kezdte pályafutását, filmeket készített a Panorámába és más külpolitikai műsorokba. 1993-94-ben szerkesztette és vezette a Magyarok című műsort. A Duna Televízió munkatársaként 1994-től is több dokumentumfilmet rendezett. A Betyárok csillaga Rózsa Sándor emlékezetét idézi Csongrád megyében. Észak-Írországban forgatta Véres vasárnapok című dokumentumfilmjét, ez a harminc évig húzódó északír polgárháború eseménytörténetét, kilátásait vizsgálja. A 2000-es évek elejétől az írott sajtóban dolgozott, először a Magyar Nemzet újságírójaként, majd a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyetteseként részt vett a Gyurcsány-időszak ellenzéki sajtómunkájában. A Demokrata főmunkatársa is volt, ma elsősorban publicistaként ismert, a Magyar Nemzet lapszerkesztőjeként[1] vezércikkeket és publicisztikákat ír.[forrás?]

1999 óta néprajzi, történelmi, külpolitikai tárgyú könyvei jelentek meg. Érdeklődik a gasztronómia iránt, székely és török szakácskönyvet is írt. Fontos számára a futball, a Ferencváros szurkolója. A hazai rockzene is közel áll hozzá, klipeket és dokumentumfilmeket készített a P. Mobil zenekarnak, megírta Rudán Joe életrajzi könyvét.

Művei

  • Rózsa Sándor (1999)
  • Véres vasárnapok - Polgárháború Észak-Írországban (2003)
  • Rózsa Sándor – legenda és valóság (2006)
  • Nagy magyar betyárkönyv (2009)
  • Hídavatás (2011)
  • Vörösterror Szolnokon (2011)
  • Székelyföldi vendégség (2012)
  • Isztambuli vendégség (2014)
  • Az alföldi csárda (2015)
  • A mindenség visszaperlése (2020)
  • Lövés Szarajevóban (2021)
  • Rudán Joe (2021)

Portréfilm

  • Őszintén – Szentesi Zöldi László (2019)

Díjai

  • Csongrád Megye Sajtódíja (2015)
  • Csengery Antal Díj (2015)
  • Jótollú magyar újságíró-díj (2020)
  • Lovas István-sajtódíj (2020)
  • Táncsics Mihály-díj (2024)[2]

Jegyzetek

  1. Táncsics-díjat kapott a Magyar Nemzet lapszerkesztője, Szentesi Zöldi László. Origo.hu. 2024. márc. 18.
  2. Táncsics-díjat kapott a Magyar Nemzet lapszerkesztője, Szentesi Zöldi László. Origo.hu. 2024. március 18.

Források

  • Isztambuli vendégség (Hozzáférés: 2016. február 6.)
  • Asztali vendégségben érlelődő közösségek (Hozzáférés: 2016. február 6.)
  • A titkos szolga (Hozzáférés: 2017. március 21.)

További információk

  • http://mandiner.hu/tag/szentesi_zoldi_laszlo/
  • http://www.youtube.com/watch?v=g2untHzdk4o
  • http://www.demokrata.hu/impresszum
Ez a sajtóval kapcsolatos lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!