Tannoszóma

A tannoszómák (csersav+testek) szövetes növények növényi sejtjeiben található sejtszervecskék.

A tannoszómák felelősek a tanninok és polifenolok szintéziséért. Az 1960-as évek óta sejtették, hogy a cseranyagokat a zöld színtestek állítják elő,[1] 2013-as fejlemény, hogy a zöld színtestek belső membránjában képződő cseranyagok gyöngyfüzérszerű, 30 nanométer körüli átmérőjű, tilakoid membránból álló gömböcskékbe (ez a tannoszóma) zárva vándorolnak a sejtnedvüregbe (vakuólumba) annak membránjának, a tonoplasztnak betüremkedésén keresztül. Itt végül a kis gömböcskék összetapadnak tannin-kiválásokká, amik a vakuólumban tárolódnak. Bárhogyan is szállítódjanak a sejten belül, a tanninok polimerizációja a tannoszómán belül történik meg. A folyamat az összes vizsgált szövetes növényben hasonlóan megy végbe.[2]

A tannoszómák védelmet nyújtanak a növényevőkkel és növénypatogénekkel, valamint az ultraibolya sugárzással szemben.

A tannoszómák működési mechanizmusának további vizsgálata a tanninok polimerhosszúságának változtatásával a borok ízének feljavításán túl elvezethet a sejt különböző részei közötti „rakományok” áramlásának megértéséhez, akár a bioüzemanyagok hatékonyabb előállításához is.[3]

Felfedezésük

A tannoszómákat 2013-ban egy francia kutatócsoport fedezte fel,[2] az ELTE növényszervezettani tanszékének adjunktusával, Solymosi Katalinnal együttműködve.[1]

Források

  • HVG: Áttörés a csersavkutatásban, 2013. 44. szám, 42-43. oldal

További információk

  • Localization of condensed tannins in apple fruit peel, pulp, and seeds (1995) doi:10.1139/b95-202
  • Origó: Magyarok a bor titkának megfejtői között

Jegyzetek

  1. a b HVG: Áttörés a csersavkutatásban, 2013. 44. szám, 42-43. oldal
  2. a b doi:10.1093/aob/mct168 Annals of Botany: The tannosome is an organelle forming condensed tannins in the chlorophyllous organs of Tracheophyta
  3. Scientific American: Tannosomes and the trickle-around effect: a new cell organelle is discovered
Sablon:Sejtstruktúrák
  • m
  • v
  • sz
A sejt struktúrái / organellumok (sejtszervecskék) (TH H1.00.01.2-3)
Endomembrán rendszer
Citoszkeleton
Endoszimbionták
Egyéb belső
Külső
Ez a biológiai tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!