Tompa folyamkagyló

Tompa folyamkagyló
Természetvédelmi státusz
Veszélyeztetett
      
Magyarországon védett
Természetvédelmi érték: 10 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Puhatestűek (Mollusca)
Osztály: Kagylók (Bivalvia)
Rend: Folyamikagylók (Unionoida)
Család: Folyamikagyló-félék (Unionidae)
Nem: Unio
Philipsson, 1788
Faj: U. crassus
Tudományos név
Unio crassus
Philipsson, 1788
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Tompa folyamkagyló témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Tompa folyamkagyló témájú médiaállományokat és Tompa folyamkagyló témájú kategóriát.

A tompa folyamkagyló (Unio crassus) a kagylók (Bivalvia) osztályának folyamikagylók (Unionoida) rendjébe, ezen belül a folyamikagyló-félék (Unionidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása

A tompa folyamkagyló korábban gyakori volt Európában, de a vízszennyeződés következtében erősen megfogyatkozott.

Megjelenése

Ennek a folyamkagylófajnak a teknője elliptikus vagy tojás alakú, hosszúsága 5-9 centiméter, szélessége 3-4,5 centiméter. A teknő mindkét végén csaknem egyformán lekerekített. A búb alig emelkedik ki, gyakran erősen lepusztult felületű. A teknő héja vastag, feketés-barna vagy fekete. Belső felületét csillogó gyöngyházréteg borítja.

Életmódja

A tompa folyamkagyló tiszta, többnyire keskeny, homokos medrű folyók, patakok lakója.

Szaporodása

Ez a puhatestű, élősködő lárvák, úgynevezett glochidiák útján szaporodik. Ezek petékből fejlődnek a kagyló kopoltyúlemezei között, és a kivezető nyíláson keresztül lökődnek ki a vízbe. Ekkor már két teknőkezdeménnyel rendelkeznek, rajtuk egy-egy hosszú horog van. Ezek segítségével szilárdan a halak bőréhez, főleg azok kopoltyúihoz rögzülnek, és egy ideig a hal testszövetével táplálkoznak. Később leválnak, és önálló életre képes, apró kagylókká alakulnak.

Források

  • A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. október 2.)
  • Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 40 6  
  • Greenfo.hu - védettség
Taxonazonosítók
  • Biológia Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap