Yüksek Sadakat

Yüksek Sadakat
Információk
Eredet Törökország
Alapítva1997
Aktív évek1997 –
Műfajrock
KiadóDMC Music
Tagok
Kenan Vural (énekes)

Serkan Özgen (gitár)
Kutlu Özmakinacı (basszus)
Uğur Onatkut (billentyűs)

Alpay Şalt (dobos)
Korábbi tagok
Cemil Demirbakan (énekes)

A Yüksek Sadakat weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Yüksek Sadakat témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A Yüksek Sadakat egy török együttes, akik Törökországot képviselték a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon Düsseldorfban. Az együttes tagjai Kenan Vural, Serkan Özgen, Kutlu Özmakinacı, Uğur Onatkut és Alpay Şalt. Az együttes neve az angol High Fidelity vagyis hi-fi szó török fordítása.[1] Az együttes első nagylemeze 2006-ban jelent meg "Yüksek Sadakat" címmel. 1997-ben Filinta néven alakultak meg.[2]

1997-ben Kutlu Özmakinacı, az együttes szövegírója és basszusgitárosa alapította a zenekart. Az első albumukra 2006-ig kellett várni, amiből a kislemezre másolt “Belki Üstümüzden Bir Kuş Geçer” (Talán egy madár száll fölöttünk) című dal hozta meg az együttes első sikerét. Az együttes második albuma sokáig volt a helyi média zenei listáinak élén. A nagy érdeklődés miatt 2009-ben felléptek Németországban, Hollandiában, Belgiumban és Svájcban, összesen hét koncertet adtak. A török könnyűzene legelismertebb sztárja, Sezen Aksu írt egy dalt az együttesnek “Kadınım” (Az én nőm) címmel, amivel elérte az együttes pályafutásának eddigi csúcsát.

A TRT köztelevízió 2011. január 1-jén jelentette be, hogy az együttes képviseli Törökországot a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon.[3] 2011. február 25-én mutatták be a dalukat, a Live It Upot.[4] 2011. május 10-én, az első elődöntőben a tizenharmadik helyen végeztek, így – Törökország történelmében először és eddig utoljára – nem sikerült bejutniuk a verseny huszonöt fős döntőjébe.

Diszkográfia

  • 2006: Yüksek Sadakat
  • 2008: Katil & Maktûl
  • 2011: Renk Körü
  • 2013: Seninle
  • 2014: IV

Források

  1. Yüksek Sadakat to represent Turkey at Eurovision. Today's Zaman, 2011. január 3. [2011. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 1.)
  2. Grup. yukseksadakat.com. [2010. július 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 1.)
  3. Az esctoday.com cikke. [2011. április 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 1.)
  4. Yüksek Sadakat: Live It Up. [2011. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 25.)
Sablon:A 2011-es Eurovízió előadói
  • m
  • v
  • sz
A 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon részt vevő előadók
Döntő
1. Azerbajdzsán Ell/Nikki · 2. Olaszország Raphael Gualazzi · 3. Svédország Eric Saade · 4. Ukrajna Mika Newton · 5. Dánia A Friend in London · 6. Bosznia-Hercegovina Dino Merlin · 7. Görögország Loucas Yiorkas és Stereo Mike · 8. Írország Jedward · 9. Grúzia Eldrine · 10. Németország Lena · 11. Egyesült Királyság Blue · 12. Moldova Zdob și Zdub · 13. Szlovénia Maja Keuc · 14. Szerbia Nina · 15. Franciaország Amaury Vassili · 16. Oroszország Alexej Vorobjov · 17. Románia Hotel FM · 18. Ausztria Nadine Beiler · 19. Litvánia Evelina Sašenko · 20. Izland Sjonni's Friends · 21. Finnország Paradise Oskar · 22. Magyarország Wolf Kati · 23. Spanyolország Lucía Pérez · 24. Észtország Getter Jaani · 25. Svájc Anna Rossinelli
Első elődöntő
(nem továbbjutók)
11. Málta Glen Vella ·12. Örményország Emmy ·13. Törökország Yüksek Sadakat ·14. Albánia Aurela Gaçe ·15. Horvátország Daria ·16. San Marino Senit ·17. Norvégia Stella Mwangi ·18. Portugália Homens da Luta ·19. Lengyelország Magdalena Tul
Második elődöntő
(nem továbbjutók)
11. Belgium Witloof Bay ·12. Bulgária Poli Genova ·13. Szlovákia TWiiNS ·14. Fehéroroszország Anastasiya Vinnikova ·15. Izrael Dana International ·16. Macedónia Vlatko Ilievski ·17. Lettország Musiqq ·18. Ciprus Christos Mylordos ·19. Hollandia 3JS
Nemzetközi katalógusok
  • ISNI: 0000 0004 6234 0553
  • MusicBrainz: 975f2d1c-2b52-4a30-a825-2625d34bf5e1
  • Eurovízió Eurovíziós Dalfesztivál portál
  • Törökország Törökország-portál