Csin-dinasztia (i. e. 221 – i. e. 207)

A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.

Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.

Csin (Qin)-dinasztia 秦朝 Csin csao (Qín cháo)
történelmi
i. e. 221 – i. e. 206
A Csin (Qin)-dinasztia i. e. 210 körül
Általános adatok
Fővárosa	Hszienjang (Xianyang)
Népesség	kb. 20 000 000 fő
Hivatalos nyelvek	ókínai
Vallás	népi vallásosság, legizmus
Kormányzat
Államforma	monarchia
Uralkodó	császár (huang-ti (huangdi))
Dinasztia	Csin (Qin)
Elődállam Utódállam ←   →
A Wikimédia Commons tartalmaz Csin (Qin)-dinasztia 秦朝 Csin csao (Qín cháo) témájú médiaállományokat.

A Csin (Qin)-dinasztia megalakulásához az a folyamat vezetett, amelyben a Hadakozó fejedelemségek korában (i. e. 5–3. sz.) Kína területén több állam egymással folyamatosan harcolt. A Sang Jang (Shang Yang) által kezdeményezett legista szellemiségű reformoknak köszönhetően a fejedelemségek közül fokozatosan Csin (Qin) állam emelkedett ki, amelynek erőskezű uralkodója, Jing Cseng (Ying Zheng) i. e. 221-re legyőzte a rivális államokat, és egyesítette a kínai területeket.

Jing Cseng (Ying Zheng) a Csin Si Huang-ti (Qin Shi Huangdi), azaz „Csin (Qin) Első Császára” nevet és címet vette fel, majd egy erős és, központosított birodalmat hozott létre. Fővárosát Hszienjang (Xianyang)ba költöztette, a fejedelemségek közötti falakat pedig leromboltatta. Az országot 36, majd 48 tartományra osztotta fel. Egységesítette a hivatalnokszervezetet, az írásjegyeket, a pénzt és a mértékegységeket. Hogy letörje a konfuciánusok ellenállását, i. e. 213-ban elrendelte a nagy könyvégetést, majd több száz tudóst kivégeztetett. Nagyszabású építkezésekbe fogott, ő emeltette a mai Nagy Fal elődjét, hatalmas palotákat és síremléket építtetett magának.

Csin Si Huang-ti (Qin Shi Huangdi) i. e. 210-ben váratlanul meghalt, s trónja még zsarnokibb természetű, ám tehetségtelen fiára szállt. A birodalomban hamarosan elsöprő erejű felkeléssorozat tört ki, melynek eredményeképpen a Csin (Qin)-dinasztia i. e. 206-ban megbukott, és helyébe a Han-dinasztia lépett.

Bár a Csin (Qin)-dinasztia uralma másfél évtizedes uralkodás után összeomlott, az Első Császár intézkedései óriási hatással voltak a későbbi kínai történelemre: az ő uralma alatt alakult ki a központosított császári birodalom, a tartományi rendszer, az egységes hivatalnokapparátus, és az egységes írásrendszer.

A Csin (Qin) állam felemelkedése

Bővebben: Csin állam

Csin (Qin) állam (Csin kuo (Qin guo) 秦國) az i. e. 10-9. században jött létre a Vej (Wei)-folyó völgyében, a mai Kanszu (Gansu) és Senhszi (Shaanxi) tartományok területén, s évszázadokig jelentéktelen, félbarbár terület maradt a kínai világ perifériáján. A központi fekvésű fejedelemségek sokáig nem ismerték el magukkal egyenrangú, „kínai” államnak. Tény, hogy Csin (Qin) a kínai területek perifériáján helyezkedett el, ám ez hosszú távon nagyban hozzájárult sikeréhez.^[1] Egyrészt nem kötötték azok a hagyományok, amelyek a központi területeken sokszor a fejlődés gátjává váltak. A „konfuciánus” – valójában már jóval Konfuciusz előtt ismert – erények, a „kötelességtudat” (ji (yi) 義) és a „szertartásosság” (li 禮) béklyói, az örökletes kiváltságok rendszere, ha nem is voltak teljesen ismeretlenek Csin (Qin)ben, de nem váltak meghatározóvá. Így, mivel a fenti erényekre épülő örökletes arisztokrácia gyenge volt, nagyobb tér jutott az állam hatékony működéséhez elengedhetetlen központosításnak.^[2] Mivel a ji (yi), a li és a többi hagyományos „erény” nem hatotta át a társadalmat, lehetővé vált, hogy e – szokásjog jellegű – normarendszerek helyett egységes, írott, az élet minden területére kiterjedő törvények szabjanak keretet a lakosok életének. Mindez persze kiváltotta a központi, „civilizált” fejedelemségek írástudóinak rosszallását, de Csin (Qin) megerősödéséhez nagyban hozzájárult.^[3]

Az ország földrajzi elhelyezkedése katonai szempontból igen előnyös volt. Csin (Qin)t minden oldalról hegyek és folyók vették körül, s amikor a hegységeken átkelőként szolgáló szorosokat sikerült elfoglalnia, szinte sebezhetetlen lett: ő maga a szorosokból bármikor támadást zúdíthatott a hegységek lábánál elterülő sík vidékekre, védekező harcok esetén viszont a szorosok elzárásával területét könnyedén megóvhatta a pusztítástól.^[4]

A periférikus helyzet következménye volt az is, hogy Csin (Qin) egyfolytában, évszázadokon át ki volt téve a barbárok (a forrásokban általában: zsung (rong) 戎 barbárok) támadásainak. Míg a központi területeken a hegyekben élő törzsek ekkorra már nagymértékben beolvadtak a hanok közé, a hegyes-völgyes Csin (Qin)ben és környékén még számos vad népcsoport élt, amelyek folyamatosan fenyegették a letelepült földművelő népességet. Csin (Qin)beli Hsziang (Xiang) 襄 már i. e. 771-770-ben hadjáratot folytatott a zsung (rong)ok ellen, amikor azok megtámadták a Csou (Zhou) királyt – ez utóbbi ekkor ismerte el Csin (Qin)t vazallus területnek, innentől datálható Csin (Qin) állam hivatalos történelme.^[5] I. e. 623-ban az egyik legnagyobb Csin (Qin)-beli fejedelem, Mu 穆 (uralkodott: i. e. 659-621) hatalmas győzelmet aratott a zsung (rong)ok felett. A legjelentősebb zsung (rong)-ellenes sikert i. e. 327-ben érte el az ország, ekkor – az időközben úgy tűnik, letelepült – „barbároknak” huszonöt fallal körülvett városát foglalták el. Nemsokára, Csao-hsziang (Zhaoxiang) 昭襄 király alatt (i. e. 306-251) Csin (Qin) hosszú falat épített a hunak 胡 nevezett barbárok ellen – ez volt talán az első lépés a későbbi nagy fal létrejöttéhez.^[6]

A barbár támadások okozta látszólagos hátrány Csin (Qin) előnyére vált: az évszázados harcokban a Csin (Qin)-beliek hozzászoktak az állandó háborúskodáshoz, és a kínai világ legtapasztaltabb, legkeményebb – és legkegyetlenebb – katonáivá váltak. A nomádok elleni, életre-halálra menő háborúkban nem lehetett alkalmazni a kínai államok közötti hadijogi normákat, a cél itt nem új adófizetők szerzése, hanem az ellenség megsemmisítése volt. Csin (Qin) ezáltal valódi katonaállammá vált, amelyben a hivatalnokapparátus és az egész állam fő célja a hadsereg utánpótlásának, felszerelésének és ellátásának biztosítása volt. Így Csin (Qin)ben jelentősebb kulturális értékek nemigen születtek, ugyanakkor a hadsereg idővel képes volt egyedül legyőzni az összes többi kínai államot. A barbárok közelségének tudható be egy haditechnikai újítás, a mozgékony lovasság alkalmazása is, amely vasfegyverekkel ellátva jóval hatékonyabb volt, mint a nehézkesebb harci szekerek.^[7]

Csin (Qin) végső győzelméhez a nagy fejedelmeken kívül egy olyan kivételes egyéniség is hozzájárult, mint Sang Jang (Shang Yang) a törvényhozó, aki reformjaival felkészítette Csin (Qin)t a végső összecsapásra.^[8]

Csin (Qin) győzelme

Csin (Qin) i. e. 326-ban – az ország történetében először – bemutatta a hagyományos la 臘 áldozatot, ezzel jelezve, hogy magát a kínai világ részének tartja. 318-ban nagy győzelmet aratott Han, 韓 Csao (Zhao) 趙, Vej (Wei) 魏, Jen (Yan) 燕 és Csi (Qi) 燕 felett, állítólag 82 ezer ellenséges katonát lemészárolva. 312-ben Csu (Chu) 楚 seregeit verte szét, a Csu (Chu)-beli áldozatok számát a győztestől származó források 80 ezerre tették. I. e. 293-ban Hant és Vej (Wei)t győzte le, 240 ezres veszteséget okozva, 274-ben Vej (Wei) felett diadalmaskodott, 150 ezer ellenséges katonát megölve. I. e. 260-ban Csao (Zhao) 400 ezer katonáját, akik megadták magukat, a Csin (Qin) seregek – ígéretüket megszegve – lemészárolták. Ezek után már nem is keltett jelentősebb feltűnést, hogy i. e. 256-ban Csin (Qin) kiirtotta a hatalmát már rég elvesztett maradék Csou (Zhou)-házat, s ezzel névlegesen is véget vetett a Csou (Zhou)-dinasztia nyolcszáz éves uralmának.^[10]

A birodalomegyesítés feladatát végül az i. e. 246-ban trónra lépett Jing Cseng (Ying Zheng), a későbbi Csin Si Huang-ti (Qin Shi Huangdi) hajtotta végre. Jing Cseng (Ying Zheng), a kínai történelem egyik legnagyobb egyénisége, tizenhárom évesen, kalandos úton lett Csin (Qin) királya. I. e. 238-ban vált nagykorúvá, ekkor vette saját kezébe a kormányzást. Első dolga az volt, hogy udvarában leszámolt az egymással vetélkedő egyénekkel – így ért i. e. 235-ben szomorú véget az őt hatalomra juttató Lü Pu-vej (Lü Buwei) 呂不韋 (i. e. 291-235), a kereskedőből lett főember, akit a későbbi, igen elfogult konfuciánus hagyomány Jing Cseng (Ying Zheng) természetes apjának tartott. Nem várt jobb sors a legnagyobb legista filozófusra, Han Fej-ce (Han Feizi)re sem, aki i. e. 233-ban Csin (Qin)be látogatott. Őt nem sokkal az után, hogy a király személyesen fogadta, kivégezték – talán volt tanulótársa, Li Sze (Li Si) 李斯 (i. e. 280-208) intrikái nyomán.^[11]

Hatalma megszilárdítása után Jing Cseng (Ying Zheng) kifelé fordult. i. e. 230-ban tehetséges hadvezérei lerohanták Hant, majd sorra a többi fejedelemséget. I. e. 221-ben az utolsó ellenfél megadta magát. Ezzel Kína – történelme során először – egy uralkodó alatt egyesült.^[12]

Csin (Qin) birodalma

Bővebben: Csin Si Huang-ti

A fejedelemségek egyesítése után Jin Cseng (Ying Zheng) azonnal nekilátott, hogy az addig széttagolt területekből egységes, központosított birodalmat hozzon létre. Bár rövid uralkodása alatt kevés új intézményt alkotott, s a gyakorlatban a Csin (Qin)ben már évtizedek, évszázadok óta működő rendszert terjesztette ki az egész birodalomra, ezzel olyan forradalmi változásokat hozott a kínai világban, amilyenekre a 20. századig nem volt példa.

Új uralkodói cím

Az egész általa ismert civilizált világot uraló Jin Cseng (Ying Zheng) kevésnek tartotta a Csou (Zhou) uralkodók hagyományos címét, a „királyt” (vang (wang) 王), ezért új méltóságot alkotott: magát Huang-ti (Huangdi)nak, „fölséges uralkodónak” nevezte, ezt szokás „császárnak” fordítani. A cím elé odaillesztette a si (shi) 始, „első” írásjegyet, s így lett a teljes neve Csin Si Huang-ti (Qin Shi Huangdi), vagyis „Csin (Qin) Első Császára”.^[13]

Közigazgatás, kormányzati rendszert

Tanulva Csou (Zhou) sorsából, Li Sze (Li Si) javaslatára a meghódított területeket nem osztotta szét tábornokai, rokonai, miniszterei között, hanem a Csin (Qin)ben már eddig is működő közigazgatási rendszert kiterjesztve Kínát harminchat tartományra csün (jun) 郡 osztotta, ezek élére kormányzókat (csün-sou (junshou) 郡守) és katonai parancsnokokat (csün-vej (junwei) 郡尉) nevezett ki a polgári, illetve katonai ügyek intézésére. A kormányzókat és parancsnokokat a központi kormányzat nevezte ki, ennek tartoztak felelősséggel, és bármikor leválthatták őket. A tartományok több járásból hszien (xian) 縣 álltak, ezeket a járásfőnökök igazgatták – ők tízezer portánál nagyobb járás esetén a ling 令, a kisebb járásokban pedig a csang (zhang) 長 címet viselték. (Később a tartományok száma 48-ra emelkedett.)^[14]

Kormányzati intézkedések

A hagyomány szerint Csin Si Huang-ti (Qin Shi Huangdi), az Első Császár egységesítette a pénzt, a mértékegységeket, a kocsitengelyeket és az írásjegyeket. (A kocsitengelyek egységesítése azt szolgálta, hogy a földutakon a kerekek által vájt nyompárban közlekedő szekerek akadálytalanul szállíthassák a híreket, a seregeket és az adógabonát.) A birodalom hivatalos írásává a Csin (Qin)ben addig is használatos úgynevezett „kispecsétírást” (hsziao-csuan (xiaozhuan) 小篆) tették meg. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy ez – igen bonyolult volta miatt – valószínűleg csak a hivatalos feliratok, ünnepélyesebb dokumentumok lejegyzésére szolgálhatott, a kevésbé fontos iratokat egyszerűbb, „kancellár” írással (li-su (lishu) 隸書) írták.^[16]

A társadalom átalakítása

Csin Si Huang-ti (Qin Shi Huangdi) igyekezett teljesen megbolygatni és átalakítani az addigi társadalmi rendet, felszámolni az örökletes arisztokrácia, a helyi kiskirályok uralmát. Az ellenállás letörése érdekében elrendelte, hogy bizonyos gyakorlati hasznú – jóslással, orvoslással vagy földműveléssel foglalkozó – írások kivételével minden könyvet égessenek el, kivéve a császári könyvtár állományában lévő műveket. A veszélyesnek tartott 460 konfuciánus írástudót élve elásatta.^[17][18]

Törvényhozás, jogrend

A Csin (Qin)-dinasztia törvénykezéséről és jogrendjéről 1975-ig csak A történetíró feljegyzéseiben és a Han-dinasztia hivatalos történeti művének, a Ha su (Han shu)ban található szórványos utalásokból alkothattak némi képet a szakértő tudósok. 1975 decemberében a Hupej (Hubei) tartományban található Sujhuti (Shuihudi) 睡虎地 térségében egy Csin (Qin)-kori sírra bukkantak, amelyből 1100 darab igen jó állapotban megmaradt, írott szöveget tartalmazó bambuszcsík került elő. A szövegek Csin (Qin) állam és a Csin (Qin)-dinasztia törvényeit tartalmazzák, amelyek i. e. 307. és i. e. 217. közötti években voltak érvényben. A páratlan leletnek köszönhetően mára részleteiben is rekonstruálhatóvá vált a Csin (Qin)-dinasztia jogrendszere beleértve azokat a büntetőtörvényeket is, amelyek miatt Csin (Qin) politikáját az utókor hírhedten drákóinak tartotta.^[19]

Az iratokat elemző szakértők megállapították, hogy nem is a törvények szigorúsága volt jellemző, sokkal inkább azok aprólékossága. Különböző fokozatú kényszermunkára ítéltek gabonafejadagjától kezdve a hivatali kocsik kerekének zsírozásához használt kenőanyag mennyiségén át a halottszemle során lefolytatandó procedúráig. Kiderült, hogy Qin nemcsak a lakosságnak, hanem saját hivatalnokainak is minden lépését szabályozta.^[20]

A Csin (Qin)-dinasztia alatt alkalmazták először a „kollektív felelősség” rendszerét. Ez egyrészt a családra vonatkozott: ha valaki elkövetett egy bűnt, akkor családtagjait is megbüntették. Emellett az embereket 5–10 családonként mesterséges csoportokba osztották. Ha valaki egy ilyen csoporton belül megszegte a törvényt, akkor a csoport többi tagját is felelősségre vonták – hacsak nem jelentették az esetet időben a hatóságnak.^[21]

Meglehetősen fejlett jogi gondolkodásra vall, hogy a felelősség vizsgálatakor az ítélkező hivatalnok az elkövető tudattartalmát is vizsgálta. Az emberölésnek és a testi sértésnek például két kategóriája volt: el lehetett követni „bűnös szándékkal” – vagyis előre megfontoltan –, illetve „verekedés közben”, ami nagyjából a mi „hirtelen felindulásunknak” felelt meg. A minősítés a büntetést is befolyásolta. Súlyosbító körülmény volt, ha egy bűncselekményt többen előre kiterveltek, enyhítésre számíthatott viszont az, aki nem ért el egy bizonyos testmagasságot - vagyis az áldozat gyerek volt.^[22]

Emberölésért és más súlyos cselekményekért különböző fokozatú halálbüntetést szabtak ki, az egyszerű lefejezéstől az egész nemzetség kiirtásáig – a forrásokban összesen 14 fajta kivégzési mód szerepel. Ennél azonban gyakoribb volt a kényszermunka kiszabása. Ennek is számos változata volt, s a különböző kategóriájú kényszermunka általában más-más fajtájú megcsonkítással járt: a bűnösnek levágták egy vagy két lábát, orrát, kasztrálták, tetoválták, enyhébb esetben lenyírták a szakállát. A kényszermunkások életkörülményeit, viseletét, fejadagját stb. rendkívül részletes előírások szabályozták. Enyhébb esetekben botozást alkalmaztak vagy bírságot vetettek ki, de ismert volt a száműzés is, a hivatalnokok egyik büntetése pedig a menesztés volt. Az ítéletet befolyásolhatta a tettes életkora, esetleges nemesi rangja és számos további tényező. A forrásokban szereplő leggyakoribb bűncselekmény a lopás, amelynek büntetésénél számításba vették az eltulajdonított ingóság értékét. A büntetés súlyossága attól függött, hogy a zsákmány átlép-e bizonyos összeghatárt.^[23]

A főváros fejlesztése, építkezések

Bővebben: Hszienjang, Kínai nagy fal, Agyaghadsereg és O-pang palota

Annak érdekében, hogy a régi arisztokráciát szemmel tartsa, illetve anyagi és társadalmi bázisától megfossza, a legyőzött fejedelemségek előkelőit fővárosába, Hszienjang (Xianyang)ba 咸陽 telepítette. Az elfoglalt államok fegyvereit beolvasztotta és tizenkét hatalmas bronzszobrot öntött belőlük, amelyek az általa legyőzött „barbárokat” ábrázolták, és egyenként körülbelül 29 tonnát nyomtak. Ezeket a szobrokat majd az i. sz. 2. században beolvasztották és pénzt vertek belőlük.^[24]

A fejedelemségeket korábban elválasztó falakat Csin Si Huang-ti (Qin Shi Huangdi) lebontatta, a birodalom északi határán a barbárok elleni védekezésül épült falszakaszokat viszont összeköttette: ez lett a ma is látható nagy fal elődje, amely a hagyomány szerint 4023,32 km hosszan kígyózott a birodalom északi határán.^[25][26]

Hatalmas úthálózatot építtetett ki, amelynek központi szakasza az az egyenes út volt, amelyik a fővárostól északra lévő nyári palotájától 804,66 km hosszan az Ordosz vidék régióját érintve, a mai Belső-Mongóliában található Csiujüan (Jiuyuan)ig terjedt. A feltárt maradványok alapján megállapítható, hogy a hegyvidékes területeken kb. 5 méter széles volt, de a síkvidékeken a szélessége majdnem elérte a 200 métert is. E „főútvonal” mellett létezett a „gyors utak” hálózata is, amelyek a fővárosban futottak össze, és összesen 6759,18 km hosszúságban.^[27][28]

Mindemellett nagyszabású építkezésekbe fogott. A már említett Nagy Fal mellett hatalmas császári palotát építtetett, illetve hegynyi méretű síremléket állíttatott magának.^[29] Sírjába állítólag egész földalatti várost építtetett, amelyben a tó- és folyómedreket víz helyett higannyal töltötték fel. A leghíresebb utána maradt emlék a sírjától nem messze talált agyaghadsereg: a Csin (Qin)ben valaha uralkodott katonás rendet a szabályos sorokban menetelő, egyforma páncélzatú és fegyverzetű több ezer agyagkatonánál jobban semmi sem illusztrálhatná.^[30]

Az első császár ezoterikus vonzódása

Bővebben: Hszü Fu

Az Első Császár legendásan babonás volt. Mélyen hitt az örök élet füvének létezésében, ezért i. e. 219 és i. e. 210 között több rendkívül költséges tengeri expedíciókat küldött a halhatatlanok szigetének felkutatására, a csodaszer megszerzésére. A halála évében, az udvari mágusa, Hszü Fu (Xu Fu) vezette expedíción nem kevesebb 3000 férfi és nő, valamint mesteremberek vettek részt. A flottának azonban nyoma veszett a Keleti-tengeren.^[31]

Csin (Qin) bukása

Bővebben: Csin Er Si Huang-ti, Jing Fu-szu és Jing Ce-jing

Csin (Qin) jól szervezett katonaállam volt, és Csin Si Huang-ti (Qin Shi Huangdi) az itteni rendszert terjesztette ki a meghódított területekre. Ami azonban Csin (Qin)ben működött, a többi volt fejedelemségben – részben az eltérő hagyományok, részben a Csin (Qin) által alkalmazott kegyetlen eszközök miatt – kemény ellenállást váltott ki. Az Első Császár gyakorlatilag minden társadalmi réteg érdekeit megsértette: a parasztságot a súlyos adók, közmunkák és katonáskodási kötelezettség, az arisztokráciát a hatalmát megnyirbáló intézkedések, a tudósokat az őket sújtó rendeletek állították szembe Csin (Qin) uralmával.^[32]

Az Első Császáron – talán a korábban ellene végrehajtott sikertelen merényletkísérletek hatására – fokozódó üldözési mánia vett erőt. Palotájába zárkózva csak bizalmasaival érintkezett, minden nap más teremben aludt, s kizárólag a hozzá legközelebb állók tudták, hogy éppen hol tartózkodik. I. e. 210-ben egy körutazáson váratlanul megbetegedett és meghalt. Azonnal kibontakozott az utódlási harc, s többek között Li Sze (Li Si) intrikáinak köszönhetően nem a tehetségesnek tartott trónörökös, Fu-szu (Fusu), hanem egy másik, apjánál is kegyetlenebb és önteltebb fiú, Hu-haj (Huhai), került hatalomra. A birodalom ekkor már az összeomlás szélén állt. Az i. e. 209-ben kitört parasztfelkelést a Csin (Qin) seregek még leverték, de a következő években már az egész birodalom lángba borult. I. e. 206-ban egy lázadó csoport betört a fővárosba és kiirtotta a testvérgyilkosságok által már amúgy is megtizedelt császári családot.^[33]

A következő évek harcaiból végül a Liu Pang (Liu Bang) nevű lázadó vezér került ki győztesen. I. e. 202-ben ő alakította meg a Han-dinasztiát, amely több mint négyszáz évig állt fenn és a kínai történelem egyik aranykorát hozta.^[34]

A Csin (Qin)-dinasztia öröksége

A Csin (Qin)-dinasztia természetesen nem tűnt el nyomtalanul. Bár az első években a Han-dinasztia kénytelen volt részben visszatérni a birtokadományozási politikához, később e területeket visszavették, így az egész császárkori Kína közigazgatása a Csin (Qin)-kori tartományi keretekre épült. A sokat kritizált Csin (Qin) törvényeket Han-dinasztia először hatályon kívül helyezte, majd hamarosan némi módosítással visszaállította. Az alacsony származású első Han uralkodó nem rendelkezett megfelelő tapasztalattal, hivatalnokállománnyal, elméleti háttérrel, így kényszerűségből is Csin (Qin) intézményeire, hivatalnokaira, törvényeire és államszervezési gyakorlatára épített – miközben propagandájában természetesen megtagadott mindent, ami elődjével kapcsolatos volt.^[35]

A Csin (Qin)-dinasztia mint Kína névadója

A Csin (Qin) államnak az i. e. 3. században nyugat felé történő terjeszkedése, azt eredményezte, hogy a Belső Ázsiából érkező kereskedőkaravánok állomáshelye az ő területekre esett. Feltehetően a Csin (Qin) állam, illetve dinasztia nevét vették át a nyugatiak a Távol-Kelet civilizált népeinek jelölésére. A Csin (Qin) név torzított alakja ismerhető fel az indiai Cîna vagy Mahâcîna szavakban, sőt még a görög Σίναι vagy Θίναι nevekben is.^[36][37]

A Csin (Qin)-dinasztia uralkodói

Kína történelme
ŐSI
Neolitikus i. e. 8500 – i. e. 2070 körül
Hszia-dinasztia i. e. 2070 – i. e. 1600 körül
Sang-dinasztia i. e. 1600 – i. e. 1046 körül
Csou-dinasztia i. e. 1046 – i. e. 256 körül
Nyugati Csou
Keleti Csou
Tavasz és ősz
Hadakozó fejedelemségek
CSÁSZÁRI
Csin-dinasztia i. e. 221 – i. e. 207
Han-dinasztia i. e. 206 – i. sz. 220
Nyugati Han
Hszin-dinasztia
Keleti Han
Három királyság 220–280
Vej, Su és Vu
Csin-dinasztia 265–437
Nyugati Csin
Keleti Csin	Tizenhat királyság
Déli és északi dinasztiák 420–589
Szuj-dinasztia 581–618
Tang-dinasztia 618–907
(Vu Cö-tien 690–705)
Az öt dinasztia és a tíz királyság 907–960	Liao-dinasztia 907–1125
Szung-dinasztia 960–1279
Északi Szung		Nyugati Hszia
Déli Szung	Csin
Jüan-dinasztia 1271–1368
Ming-dinasztia 1368–1644
Csing-dinasztia 1644–1911
MODERN
Kínai Köztársaság 1912–1949
Kínai Népköztársaság 1949–jelen	Tajvan 1949–jelen
Sablon:Kína történelme m v sz

Jegyzetek

Források

• ↑ Blunden-Elvin 1995: C. Blunden - M. Elvin. A kínai világ atlasza. Budapest, Helikon 1995. ISBN 963 208 348 2
• ↑ Bodde 2008: Derk Bodde. "The State and Empire of Ch'in". In The Camdridge History of China. Denis Twitchett és John K. Fairbank (szek.) Vol. I. The Ch'in and Han Empres, 221 B.C.-A.D. 220. Cambridge University Press 2008, pp. 20–102.
• ↑ Ciarla 2005: Roberto Ciarla (szerk.). A terrakotta hadsereg. Az első kínai császár agyaghadserege. Budapest, Alexandra Kiadó 2005. ISBN 963 369 273 3
• ↑ Ecsedy 1992: Ecsedy Ildikó. Ex Oriente Lux. Bevezetés a régi Kína társadalmának és kultúrájának történetébe. Tanulmányok Kínáról Európa Ókorában. Miskolc, Miskolci Bölcsész Egyesület 1992. ISBN 963 7528 032
• ↑ Gernet 2001: Jacques Gernet. A kínai civilizáció története. Budapest, Osiris Kiadó 2001. ISBN 963 389 111 6
• ↑ Maspero 1978: Henri Maspero. Az ókori Kína. Fordította: Csongor Barnabás. Budapest: Gondolat Kiadó 1978. ISBN 963 280 595 X
• ↑ Salát 2006: Salát Gergely. Az ókori kínai Qin állam büntető jogának rendszere. (Phd disszertáció) ELTE BTK 2006.
• ↑ Salát 2010: Salát Gergely. „Törvények bambuszlapokon - Qin dinasztia”. In Konfuciusz Krónika. Budapest, ELTE Konfuciusz Intézet 2010/2, 18. o.

Kapcsolódó szócikkek

• Csin Si Huang-ti
• Csin Er Si Huang-ti
• Jing Ce-jing
• Jing Fu-szu
• Agyaghadsereg
• Kínai nagy fal
• O-pang palota
• Könyvégetés és a tudósok eltemettetése
• Sang Jang
• Li Sze
• Csao Kao
• Hszü Fu

További információk

• A Wikimédia Commons tartalmaz Csin-dinasztia témájú kategóriát.