Virágos kőris

Virágos kőris
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta) Csoport: Valódi kétszikűek (Eudicots) Csoport: Core eudicots Csoport: Superasteridae Csoport: Asteridae Csoport: Euasterids I Rend: Ajakosvirágúak (Lamiales) Család: Olajfafélék (Oleaceae) Nemzetség- csoport: Oleeae Nemzetség: Kőris (Fraxinus) L. Faj: F. ornus
Tudományos név
Fraxinus ornus L.
Elterjedés
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Virágos kőris témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Virágos kőris témájú médiaállományokat és Virágos kőris témájú kategóriát.

A virágos kőris, más néven mannakőris (Fraxinus ornus) az olajfafélék családjába tartozó lombhullató fafaj. A „virágos kőris” nevet azért kapta, mert virágainak – a magas kőristől eltérően – sziromlevelei is vannak.

Előfordulása

Európa déli, délkeleti területein és Kis-Ázsiában, főleg a középhegységekben honos, ott a száraz, meleg, sziklás talajú bokorerdők jellemző fája. Kis-Ázsiában főleg Törökországban és Libanonban nő, Európában elterjedésének északi határa nyugaton Franciaország; Közép-Európában a Bécsi-medence, illetve a Kárpát-medence. Magyarországon a síksági és dombvidéki erdőtársulásokban zonálisan, a hegyvidéki erdőtársulásokban intrazonálisan fordul elő, mellékfafajként. A Mátrában megtalálhatóak állományai.^[1][2]

Jellemzői

A virágos kőris általában 6–8 méter magasra nő meg, a legnagyobb példányok is legfeljebb 20 méteresek. Törzse szabálytalan alakú, általában görbe, szétágazó, gyakran egész alacsonyan villásodik; lombozata laza, szabálytalan. Lombkoronája laza, kerekded. Kérge fiatalon feltűnően sima, barázdák nélküli (ez segít a magas kőristől megkülönböztetni), idősebb korában rücskösen repedezik – színe világosszürkéről idővel feketésszürkére sötétedik. Az ágak sugarasan szétágaznak, sokszor görbék, csavarodottak (a magas kőris ágai egyenesek). A barnászöld, zöldeszszürke vagy hamuszürke hajtásokat finom paraszemölcsök pontozzák.

Keresztben átellenes levelei páratlanul szárnyaltak, 15–20 centiméter hosszúak, 5–11 (többnyire 7) levélkéből összetettek. A levélkék 1,5 centis nyélen ülnek, tojásdad alakúak, 3–8 cm hosszúak és legfeljebb 2,5 cm szélesek, bőrszerűek, a szélük szabálytalanul fűrészelt, csúcsuk hegyes. A levéllemez a színén középzöld, a fonákán világosabb, és ott a főér mentén rozsdás vagy fehéres szőrök nőnek. A csúcson növő levélke hosszabb az oldalsóknál. A levélnyél 3–8 cm hosszú, gyakran finom szőrök borítják. Őszi lombja a sárgától a liláig sokféle színárnyalatban pompázik.

Világosszürke rügyei télen nemezesen szőrösek. A szürke csúcsrügyek nagyok, gúla alakúak, míg a szürkésbarna hónaljrügyek kisebbek, gömbölydedek, két pikkelyük van.

Sárgásfehér, dús bugavirágzata az új hajtások végén, laza, hófehér, pamacsszerű tollbokrétában nyílik, majd hamar lehullik. A virágok csészéje négyhasábú, négy, kb. 6 cm-es sárgásfehér sziromlevéllel, amik alapjuknál párosával összeforrtak. Termése 2-3 centiméter hosszú, lecsüngő, lándzsa alakú szárnyas lependék, kissé lekerekített csúccsal, beérve sárgás-barnás színű.

Ellentétben a család többi honos fajától a virágos kőris a szélbeporzásról a rovarporzásra történő áttérés egy tipikus példája.

Életmódja

Leginkább a dolomitos, illetve mészköves területeket kedveli, közepesen tápanyagigényes. Hegyvidéki, fagyálló és az aszályt is jól tűrő fa. Fiatalon árnyéktűrő, később fényigényes. Száraz–félszáraz termőhelyeken jellegzetes: gyakran találkozhatunk vele erdőszéleken, irtásokon, erdőkben pedig főleg a molyhos-, a kocsánytalan és a csertölggyel együtt nő. A tölgyesekben, bokorerdőkben állományalkotó lehet.

Virágai a lombfakadás után, április–júniusban nyílnak. Rovarok porozzák be. Termése októberben érik be.

Jól sarjadzik.

Képek

• 
  Virágos kőris
• 
  Törzse
• 
  Bugavirágzata
• 
  Levele, termése

Hatóanyagai

Mannitot, glükózt, fruktózt, nyomokban fraxint tartalmaz.

Hasznosítása, ártalmai

Feltűnő virágzata miatt Dél-Európában gyakran díszfának ültetik. A szárazságot, légszennyezést igen jól viseli.

Erdőgazdasági

Mivel törzsének átmérője és magassága is meglehetősen kicsi, erdészeti jelentősége alárendelt. Leginkább csak tűzifának alkalmas, de mivel gyorsan nő, már fiatalon terem és magról szaporodik, a kopár területek erdősítéséhez elegyfának ültetik. A szennyezett levegőt jól tűri, ezért az ilyen helyeken véderdők, erdősávok telepítésére igen alkalmas.

Az elegyfaként a hegyvidékekbe felhatoló példányok törzse gyakran szabálytalan alakú, hajlott, gyakran egész alacsonyan villásodik.

Gyógyászati

Kérgéből néha édes nedv, „manna” folyik, ezért szokták mannakőrisnek is nevezni. A nedvedzést a mannakabóca (Cicada orni) szúrása okozza, vagy naponta ismételt kereszthasítással érhető el. A kifolyó manna a levegőn megkeményedik. Gyógyszerészeti felhasználásra legjobb a csöves manna, ugyanis a vénebb törzsről gyűjtött kövér manna nem elég tiszta. Az így gyűjtött mannát köhögés ellen és enyhe hashajtónak (pl. aranyér, végbélrepedés kezelésére) használják. A mannitot cukorbetegség esetén cukorhelyettesítő szerként is alkalmazzák.

Virágpora allergén.

Jegyzetek

Források

• D. More – A. Fitter: Fák. Fürkész Könyvek. Gondolat Kiadó, Budapest, 1986. p. 222.
• Ingrid Schönfelder – Peter Schönfelder: Gyógynövényhatározó. 2001. ISBN 963 684 124 1  
• Bruno P. Kremer: Fák: Őshonos és betelepített fafajok Európában. Ford. Dani Tivadar, illusztrálta Hans Held. Budapest: M-Érték Kiadó Kft. 2006. = Természetkalauz, ISBN 963 7304 80 0 ISSN 1219-3178  
• Terra alapítvány Archiválva 2007. július 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Veszprém megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóságának honlapja
• Botanical.com (angol)
• Adatlap a GRIN Taxonomy oldalán^{[halott link]} (angol)
• Jean-Denis Godet: Fák és cserjék. Officina Nova, 1993. ISBN 963-8185-26-0 p. 138.
• Magyar nagylexikon XI. (Kir–Lem). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 442. o. ISBN 963-9257-04-4  
• Környezet- és Természetvédelmi Lexikon I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002. p. 614. ISBN 963-05-7847-6
• Légköri allergének: Kőris – Fraxinus sp.